Birkózó-vb - Lőrincz Viktor is bronzéremért birkózhat

Lőrincz Viktor bronzéremért léphet majd szőnyegre a kötöttfogásúak 84 kilogrammos kategóriájában, miután a vigaszágon mindkét meccsét megnyerte a budapesti birkózó-világbajnokság szombati versenynapján.

A ceglédiek 23 éves versenyzője a nyolcaddöntőben őt legyőző azeri Saman Tahmasebi fináléba jutása után került a vigaszágra, melynek első körében a német Eugen Ponomartschukkal csapott össze. A találkozó kevés izgalmat tartogatott, a rendkívül passzív és tanácstalan német versenyzőt kétszer intették, az első után Lőrincz térdelőhelyzetet követően pörgetett (2-0), majd a második már büntetőpontot ért (3-0), a magyar versenyző ezzel simán jutott tovább.

birkózásA következő körben, már a bronzmérkőzésért a grúz Giorgi Csirakidze volt a 2012-es Európa-bajnoki bronzérmes magyar birkózó ellenfele. Lőrincz ugyan csak 20 percet pihenhetett a német elleni sikerét követően, lényegesen kevesebbet a negyeddöntőben elvérző grúznál, mégis Csirakidze tűnt sokkal fáradtabbnak. A ceglédi birkózó két perc után tolta ki először (1-0) a már akkorra intett riválisát, majd néhány másodperccel később másodszor is így tett (2-0). A menet vége előtt aztán Lőrincz riválisa mögé került és pörgetett (5-0), a szünet után, a második szakasz elején pedig ismét levitte Csirakidzét (7-0), s a meccs technikai tussal zárult.

Lőrincz Viktor a harmadik helyért a finn Rami Hietaniemivel csap össze az esti program ötödik mérkőzésén, várhatóan 19.45 óra körül. A 96 kg-ban Kiss Balázs bronzmeccse 20.15 körül kezdődik.

Forrás:MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com