Birminghami tenisztorna - Babos közel állt a bravúrhoz, de kiesett

Babos Tímea három játszmában vereséget szenvedett a harmadik helyen kiemelt spanyol Carla Suárez Navarrótól a 731 ezer dollár (203 millió forint) összdíjazású birminghami füvespályás női tenisztorna második fordulójában.

A viadal honlapjának beszámolója szerint a világranglistán 96. magyar játékos - aki a selejtezőből jutott fel a főtáblára - simán elvesztette az első játszmát, de a másodikat hasonló könnyedséggel megnyerte.

babos2

A mindent eldöntő harmadik felvonást egy közel egyórás esőszünet szakította meg. Aztán 2:2-nél először Babosnak sikerült elvennie az idén már három versenyen, Antwerpenben, Miamiban és Rómában is döntős riválisa adogatását, majd a sajátját is megtartotta, így 4:2-es előnybe került.

A világranglistán kilencedik Suárez Navarro azonban gyorsan fordított, majd a legfontosabb pillanatban, 5:4-es vezetésénél újra elvette Babos adogatását, s megnyerte kettejük második összecsapását.

Babos ma még párosban is pályára lép, a francia Kristina Mladenovic oldalán az Andreja Klepac, Csan Hao-Csing szlovén, tajvani kettős ellen.

Eredmények:
egyes, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
---------------------------------------
Carla Suárez Navarro (spanyol, 3.)-BABOS TÍMEA 6:2, 3:6, 6:4
Larcher de Brito (portugál)-Ivanovic (szerb, 2.) 6:4, 3:6, 7:6 (8-6)
Strycova (cseh, 10.)-Hradecka (cseh) 6:3, 6:4
Jankovic (szerb, 15.)-Dellacqua (ausztrál) 7:6 (13-11), 6:3
McHale (amerikai)-Doj (japán) 6:3, 6:4
Rybarikova (szlovák)-Schmiedlova (szlovák) 7:6 (7-0), 6:1
Koukalova (cseh)-Garcia (francia, 16.) 6:3, 6:0

később:
páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)-Andreja Klepac, Csan Hao-Csing (szlovén, tajvani) 18.00 körül

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com