Bizakodva várja a folytatást a magyar válogatott
A szünnap délelőttjén jeges edzése volt a válogatottnak, a játékosok a gyorspasszos játék utáni kapura vezetéseket, illetve a kettő az egy elleni szituációkat gyakorolták. Majoross elmondta, jól sikerült a tréning, és a hangulat is rendben van. "Örülünk, hogy itt vagyunk, de nyilván többet szerettünk volna kihozni az első két mérkőzésből. Bár ha a másodikkal elégedettek nem is lehetünk, mindenképp jelentős előrelépést sikerült produkálni" - fejtette ki.
A keddi találkozón a fehéroroszok ellen Szirányi Bence nem tudta vállalni a játékot, miután egy hétfői pofon után nem érezte jól magát. "Bízunk abban, hogy holnapra rendben lesz, az egészségügyi stáb úgy döntött, hogy jobb, ha ma nem jön jégre" - mondta róla Majoross. Erdély Csanád úgy vélte, hogy az első két mérkőzés alapján volt fejlődő tendencia a csapat játékában.
"Ettől még pont nélkül állunk, és nem lehetünk felhőtlenül boldogok, de bizakodóan várjuk a következő meccset" - fogalmazott az MTI-nek. - "Nemcsak mi járunk ilyen cipőben, a szlovénok is beragadtak a rajtnál. Nincs más lehetőségünk, mindenképp győznünk kell a litvánok ellen." Elmondta, nem jelent terhet számára, hogy csak az ő sorából tudtak betalálni: eddig csak Hári János és Galló Vilmos szerzett gólt a vb-n.
"Minden sorban van olyan egyéniség, aki meg tud villanni, ugyanígy lehetett volna ez bármelyik másik sor is." Erdély elmondta, délután videoelemzéssel hangolnak majd, és nem fogja megnézni a kazah-litván meccset, sőt, az eredményt sem szeretné tudni, hogy az ne befolyásolja őt. "Jó volt ez az edzés, ilyenkor az a lényeg, hogy mozogjanak a lábak, kicsit frissebb így a nap" - fogalmazott az első meccs magyar gólszerzője, Hári.
Kitért rá, a keddi mérkőzésen nehéz volt a helyzet, hiszen a jól védekező kazahok ellen nem egyszerű betalálni. Mint mondta, a lehetőségek megvoltak, csak némi szerencse hiányzott, hogy megszerezzék a mentálisan sokat számító gólt. A két találkozó után az utolsó helyen álló magyar válogatott a litvánokat követően pénteken a szlovén együttessel mérkőzik, s végül a házigazda kazahok ellen zárja a vb-t vasárnap. Az első két helyezett játszhat majd a 2020-as, svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások