Bizakodva várja a rajtot a DEAC jégkorongcsapata

Bizakodva várja a DEAC jégkorongcsapata az Erste Liga rajtját - hangzott el az újonc klub pénteki sajtótájékoztatóján, Debrecenben.Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja hangsúlyozta: a felsőoktatási intézmény számára nem idegen a sportág, hiszen a második világháború előtt már volt az egyetemnek jégkorong-szakosztálya. Kiemelte: a keretnek csaknem az egyharmada egyetemista, hatan a gazdaságtudományi karon tanulnak, egy játékos pedig a mezőgazdaság-tudományi kar hallgatója.

    
Papp László polgármester elmondta: a városnak fontos a sportág, ezt mutatja többek között az is, hogy az önkormányzat 2017-ben 90 millió forinttal támogatta a jégkorongot, 2018-ban pedig 50 millió forintot biztosít a működéshez. Emlékeztetett: tulajdonképpen az utánpótláskorú csapatokban játszó gyermekek és szüleik elkötelezettsége tartotta életben a sportágat, és közösen sikerült úrrá lenni a város előző jégkorong egyesületénél, a Debreceni Hokiklubnál (DHK) bekövetkezett nehézségeken. Hozzátette: jelenleg mintegy 200 fiatal jégkorongozik Debrecenben, és adottak a kitűnő infrastrukturális feltételek, hiszen két jégcsarnok is a sportág rendelkezésére áll.
    

Fodor András szakosztályvezető hangsúlyozta: a nyáron nyolc felkészülési mérkőzést játszottak, részt vettek egy csehországi és egy gyergyószentmiklósi nemzetközi tornán, utóbbit meg is nyerte a csapat, így bizakodva várják a bajnoki rajtot, amelyen a Ferencváros vendége lesz a DEAC. David Musial vezetőedző elmondta: két hónapja dolgozik a csapattal, és szintén optimistán tekint az Erste Liga küzdelmei elé.


A keret tagjai közül kiemelte a 22 éves cseh csatárt, Dominik Kafkát, aki a cseh Extraligában szereplő HC Vitkovice neveltje, legutóbb a cseh harmadik ligás HC Poruba együttesénél játszott. Szerinte komoly erősítés a DEAC legfrissebb igazolása, a Dunaújvárosi Acélbikáktól szerződtetett 27 éves kanadai támadó, Hugo Turcotte is, aki dunaújvárosi színekben tavaly 25 mérkőzésen 29 pontig jutott.
    

A cseh tréner szerint a liga négy legjobb csapata a Ferencváros, az UTE, a Brassó és a Csíkszereda, de mivel a szezon hosszú, "bármi megtörténhet" - fogalmazott sejtelmesen az esélyeket firtató újságírói kérdésre. A DVTK-tól érkezett csapatkapitány, Berta Ákos kiemelte: a DEAC-ban sok fiatalnak ez lesz az első szezonja a ligában, hosszú távon pedig fontos célnak nevezte, hogy minél több debreceni kötődésű játékos kapjon helyet a keretben.
    

"Szeretnénk olyan teljesítmény nyújtani, hogy a hazai meccseinken telt ház előtt léphessünk jégre." - fogalmazott. A DEAC a vasárnapi szezonrajton a Ferencváros vendége lesz.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com