Bódi: játékban javulnunk kell

A jobbszélső Bódi Bernadett szerint a Győri Audi ETO KC játékának javulnia kell a közelmúltban mutatott teljesítményhez képest, ha meg akarja nyerni a női kézilabda Bajnokok Ligáját, amelynek négyes döntőjét szombaton és vasárnap rendezik a Papp László Budapest Sportarénában."Játékban is javulnunk kell, nem elég a szívünk, az akaratunk, a harcosságunk. Az a többi csapatnál is meglesz, bár úgy gondolom, ebben is mi vagyunk a legjobbak, mi tudunk a legjobban küzdeni egymásért" - nyilatkozta az MTI-nek a kétszeres BL-győztes játékos a négyes döntő pénteki sajtóbeszélgetésén, a Hősök terén.    

    
Bódi a cseh Jana Knedlikova bokasérülése miatt egyedüli jobbszélső a győrieknél a hétvégi tornán, és csapattársai közül Tomori Zsuzsanna és a norvég Nora Mörk is hiányzik majd, mindketten térdműtét után gyógyulnak. A címvédő ETO ellenfele a román CSM Bucuresti lesz a szombati elődöntőben, 15.15-től. Utána, 18 órától a macedón Vardar Szkopje és az orosz Rosztov-Don találkozik egymással.
    

Bódi hangsúlyozta, ugyanolyan érzésekkel vágnak neki a tornának, mint az elmúlt években, az viszont nehézséget okozott nekik, hogy a sok sérült miatt rendszerint új feladatokat kaptak. "Azon leszünk, hogy hétvégén életünk formájában játsszunk, mindent meg fogunk tenni, hogy döntőbe jussunk. Négygólos hátrányból sikerült kettővel legyőznünk a Ferencvárost a múlt héten, de nem abból a játékból szeretnénk kiindulni" - magyarázta.
    

A válogatott játékos hozzátette, jelenleg frissebbek, mint a bajnoki rangadón voltak, de jobban kell összpontosítaniuk, és játékban is javulniuk kell. "Egy ilyen négyes döntő előtt jó, hogy nem maradtunk meccs nélkül. Komolyak az edzések, tehát a felkészülés adott, de mi ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy komoly mérkőzéseket kell játszanunk a magyar bajnokságban is" - mondta Bódi.
    

Az FTC-vel szemben 26-24-re megnyert rangadót igazi erőfelmérőnek nevezte, és kifejtette, ha azt a találkozót nem a múlt héten rendezik, akkor nem ütköztek volna ki a hibák, és nem lenne mit kijavítaniuk. "Nagyon nehéz mérkőzésekre számítok, de a görcsösséget teljes mértékben el kell felejtenünk, élveznünk kell a játékot" - fogalmazott a jobbszélső.
    

Görbicz Anita csapatkapitány is arról beszélt, hogy koncentráltan és elszántan, ugyanakkor jókedvűen, mosolygósan edzettek ezen a héten, hiszen örülnek, hogy ismét a BL négyes tornájára készülhetnek. "Nagyon jó érzés, hogy ismét itt lehetünk, nagyon komoly esemény a négyes döntő, örülünk, hogy ennyien kíváncsiak ránk" - nyilatkozta.
    

Mint kifejtette, talán ellenük szól, hogy három meghatározó emberük is sérült, sőt egész évben voltak hiányzóik, illetve nagyon kemény a magyar bajnokság. "Mellettünk szól a fantasztikus közönségünk, a jó csapatszellem, a küzdeni tudásunk, az akaratunk és a tapasztalatunk" - tette hozzá. Az irányító elmondta, nagyon örült, hogy idén a Magyar Kupa négyes döntőjét is a Papp László Budapest Sportarénában rendezték, ráadásul a torna az ETO sikerével zárult. A háromszoros BL-győztes játékos reményei szerint ebből is előnyt tudnak kovácsolni hétvégén.
    

A brazil Eduarda Amorim leszögezte, a legjobb hozzáállás, a lehető legjobb játék és komoly önbizalom szükséges részükről az újabb BL-győzelemhez. "Egy biztos, a maximumot nyújtjuk majd a pályán, hiszen ezt a pillanatot vártuk egész évben. Nagyon kemény szezon végén vagyunk, sok volt a sérültünk, most is hárman hiányoznak közülünk, mégis itt vagyunk" - mondta a világbajnok balátlövő.
    

Cristina Neagu, a CSM Bucuresti kiváló balátlövője elmondta, tavaly nyáron azért tért haza Romániába, hogy a fővárosiakkal harcban legyen a Bajnokok Ligája megnyeréséért. Az idei az ötödik négyes döntő, és Neagu az előző négy tornán is szerepelt, de akkor még a montenegrói Buducnost Podgorica színeiben.
   

"Azt hiszem, egyenlők az esélyek, hiszen a Győr hazai környezetben játszik, saját közönsége előtt. Azt kell mondjam, a magyar csapat most nem olyan, mint az elmúlt években volt. Nem tűnik olyan veszélyesnek, persze, több sérültje van" - közölte. Hozzátette, csapatával az idény során már bizonyították, hogy Európa legjobbjait is képesek legyőzni.
   

Az ETO a középdöntőben 28-22-re kikapott Bukarestben, majd hazai pályán 28-24-re győzött. Neagu számára azért is lesz pikáns a győriek elleni elődöntő, mert az ETO vezetőedzője, a szezon végén távozó spanyol Ambros Martín egyben a román válogatott szövetségi kapitánya is. "Nagyon jól ismerem, és nagyon jó edzőnek tartom. Nagyon szigorú a felkészülés során, és biztos vagyok benne, hogy hibátlan taktikát dolgozott ki velünk szemben is"- mondta az átlövő, aki a jelenlegi évadban már 101 gólt szerzett a BL-ben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com