Bokáját törte, így nem indul Földházi Zsófia

Eltörte a bokáját Földházi Zsófia, így nem indul a jövő heti, budapesti olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon. Kállai Ákos szövetségi kapitány az MTI-nek azt mondta, hogy a hétfői lovasedzésen történt a baleset."Zsófi a melegítés elején a vágtánál, még az ugrások előtt leesett a lóról, talppal, sarokra érkezett, és megreccsent a csont" - számolt be a történtekről a lovasedző elmesélésére hivatkozva.

    
Mint utóbb kiderült, a belső bokacsontról levált egy darab, emiatt a lehető leghamarabb megműtik a 26 éves versenyzőt. A 2013-ban egyéniben Európa-bajnok, 2017-ben vb-ezüstérmes, a magyar csapattal pedig sorozatban háromszor vb-győztes Földházi számára ezzel véget ért az idény. A csontok összeforrása alapvetően hat hét, azután lehet újra megkezdeni a terhelést.
    

A válogatott másik alapembere, Alekszejev Tamara július 29-én, a párizsi edzőtáborozás során szenvedett kézközépcsonttörést, emiatt kénytelen volt kihagyni az angliai Európa-bajnokságot. Kállai Ákos utalt rá, hogy négy hét telt el azóta, és ezen a héten fog kiderülni az edzéseken, hogy megy neki a vívás, mennyire terhelhető a bal keze.
   

"Tamara tudott mást edzeni időközben, a kérdés most az, mennyire tudja a pengét irányítani az érzékenység miatt, mennyire éles a fájdalom, amit a vívás okoz" - mondta a szakvezető hozzátéve, a tapasztalatok alapján fogják eldönteni, indulhat-e a hétfőn kezdődő vb-n a székesfehérvári versenyző.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com