Bolla Bendegúz: én akartam rúgni az ötödik tizenegyest

Bolla Bendegúz, a Rapid Wien magyar válogatott hátvédje a skót Dundee United elleni labdarúgó Konferencia-liga-mérkőzés visszavágójának hosszabbítása után jelezte, hogy a tizenegyespárbajban mindenképpen az utolsó, ötödik rúgást vállalja magára.Az osztrák csapat a hazai 2-2-es döntetlent követően idegenben is hasonló eredményt ért el, bár a Keresztes Krisztiánnal felálló skót ellenfél csütörtök este az első félidőt követően már 2-0-ra vezetett.

"A kellemes emlékeim között nem az első félidőben mutatott teljesítményünket őrzöm majd meg, annyi biztos" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornának a huszonnyolcszoros válogatott védő. - "Rosszul kezdtünk, szünet után pedig mindent vagy semmit alapon futballoztunk. Ekkor már örömteli volt újra érezni a megszokott csapategységet, szerencsére még idejében kapcsoltunk."

Bolla Bendegúz a 63. percben gólpasszt adott, majd csapata a 78. percben egyenlített, s mivel az eredmény - a hosszabbítással együtt - már nem változott, következtek a tizenegyesek.

"A hosszabbítás lejátszása után mondtam, hogy mindenképpen az ötödik rúgó szeretnék lenni, aztán úgy alakult, hogy éppen ez döntött a javunkra. Eldöntöttem előre, hogy hova rúgom a labdát, magabiztos is voltam, szóval emlékezetes maradt a továbbjutásunk" - tette hozzá. Győzelmével a Rapid Wien a Konferencia-liga rájátszásában folytatja, és az ETO FC Győr lesz az ellenfele.

"Túlzás lenne állítanom, hogy ismerem a győriek játékát, de nem véletlenül jutottak el ők is a főtábla kapujába. Az AIK kiejtése nagy teljesítmény, de egyelőre a vasárnapi, Altach elleni bajnokira figyelünk, aztán elemezzük és felkészülünk az ETO játékából." - hangsúlyozta.

A Konferencia-liga-rájátszás első mérkőzését jövő csütörtökön 19 órától rendezik az ETO Parkban, a visszavágót pedig egy héttel később Bécsben, ugyancsak 19 órai kezdéssel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com