Bolla nélkül, kedvező helyzetből várja a Rapid Wien a visszavágót

A Chelsea-hez és a Fiorentinához hasonlóan Bolla Bendegúz csapata, a Rapid Wien is előnyből várja a csütörtöki hazai visszavágót a labdarúgó Konferencia-liga negyeddöntőjében.Az osztrák klub egy hete 1-0-ra verte idegenben a Djurgardent, ezzel pedig óriási lépést tett az elődöntőbe jutás felé. A bécsi együttes régen látott sikert érhet el, ugyanis 1996 után kerülhet be ismét a legjobb négy közé nemzetközi kupasorozatban, akkor egészen a KEK-döntőig menetelt, melyben a Paris Saint-Germaintől kapott ki 1-0-ra.

A Rapidban a magyar válogatott szélső védője alapembernek számít, ám csapatának nélküle kell pályára lépnie a visszavágón, mivel Bolla sárga lapjai miatt nem játszhat. A továbbjutásra nem csupán az első meccsen elért jó eredmény miatt számít esélyesebbnek az osztrák együttes, hanem a két csapat aktuális formája miatt is.

Amíg ugyanis a Rapid a hétvégén, a 345.

bécsi derbin 2-0-ra nyert az Austria Wien ellen - két vereség után győzött újra a bajnokságban -, addig a Djurgarden 2-0-ra kikapott a Hammarbytól. Utóbbi így három meccs után mindössze három ponttal áll a svéd bajnokságban.

A párharc győztese a Chelsea-Legia Warszawa továbbjutójával találkozik az elődöntőben, azaz szinte biztosan a sorozat talán legnagyobb esélyesének számító angol együttessel. A londoni visszavágó szinte csak formalitásnak tűnik, miután múlt csütörtökön a Chelsea 3-0-ra nyert idegenben. Az kérdés, hogy a szigetországi gárda mennyire tartalékol majd csütörtökön a hétvégi Premier League-fordulóra, a bajnokságban ugyanis nagyon komoly kihívások előtt áll még a csapat, mely jelenleg csak a hatodik, így jelenleg nincs Bajnokok Ligája-szereplést érő helyen.

A Fiorentina messze nem lehet annyira nyugodt a negyeddöntő visszavágója előtt, mint a Chelsea, ugyanakkor a Celje otthonában elért múlt heti 2-1-es siker után nagy meglepetés lenne az olasz együttes búcsúja. Még úgy is, hogy a firenzeieknek a nemzeti bajnokságra is koncentrálniuk kell, mivel jelenleg a nyolcadikok a Serie A tabelláján, és nagyot kell hajrázniuk, hogy a nemzetközi szereplést érő helyek egyikét meg tudják szerezni.

Egyetlen párharc van, melyben a visszavágót a vendégegyüttes kezdi előnyről csütörtökön, ez pedig a lengyel Jagiellonia Bialystok és a Real Betis találkozója. Azonban ez nem azt jelenti, hogy nincs esélyese a továbbjutásnak, mivel a sevillai csapat hazai pályán megnyugtató 2-0-ás előnyt szerzett a lengyelországi második meccsre, melyen a hazaiaktól óriási bravúrra volna szükség a fordításhoz. Az elődöntőkre május 1-én és 8-án kerül sor, míg a döntőt május 28-án játsszák Wroclawban.

Konferencia-liga, negyeddöntő, 2. mérkőzések, csütörtök:

Jagiellonia Bialystok (lengyel)-Real Betis (spanyol) 18.45 (az első mérkőzésen: 0-2)

Fiorentina (olasz)-Celje (szlovén) 18.45 (2-1)

Rapid Wien (osztrák)-Djurgarden (svéd) 21.00 (1-0)

Chelsea (angol)-Legia Warszawa (lengyel) 21.00 (3-0)

Az elődöntő párosítása:

Real Betis-Jagiellonia Bialystok/Celje-Fiorentina

Legia Warszawa-Chelsea/Djurgarden-Rapid Wien

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

http://ujhazak.com