Bondár Anna nagy csatában esett ki

Bondár Anna két szoros szettben kikapott szerdán a 13. helyen kiemelt ukrán Jelina Szvitolinától, így a második fordulóban búcsúzott a francia nyílt teniszbajnokság női egyes versenyében.A világranglistán elfoglalt 87. helyével a legjobb magyar női játékosnak számító Bondár vasárnap a nyitókörben két szettben verte a német Laura Siegemundot (97.), ezzel első győzelmét aratta a Roland Garros főtábláján.

A 32 közé jutásért egy jóval nehezebb ellenfél várt a Hajdúszoboszlói SE 27 éves sportolójára, Szvitolina jelenleg 14.

a WTA rangsorában, de állt már a harmadik helyen is. Pályafutása során eddig 18 tornát nyert, Párizsban pedig négyszer játszhatott már negyeddöntőt, legutóbb két évvel ezelőtt.

A mérkőzés az esélyeknek megfelelően kezdődött, a 30 éves ellenfél az első lehetséges alkalommal elvette Bondár adogatását és 3:0-ra ellépett, amikor eső miatt félbeszakadt a küzdelem. A játék mintegy negyven perc után folytatódhatott, a magyar teniszező pedig remekül jött vissza, előbb szépített, majd egyenlített. Ezután mindkét játékos magabiztosan szervált - Bondár 4:5-nél és 5:6-nál is játszmalabdát hárított -, így 6:6-nál jöhetett a rövidítés. Ebben Szvitolina 5-1-re elhúzott, s 62 perc után előnybe került.

A második szett gyors brékváltással kezdődött, Bondár pedig ezt követően is méltó ellenfele volt esélyesebb, de többet rontó riválisának: 4:3-as vezetésnél például két bréklabdát hagyott kihasználatlanul a magyar játékos. Ez nem sokkal később alaposan megbosszulta magát, ugyanis Szvitolina 5:5-nél brékelt, majd kiszerválta az 1 óra 56 perces mérkőzést.

Eredmények:

női egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):

Jelina Szvitolina (ukrán, 13.)-Bondár Anna 7:6 (7-4), 7:5

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com