Botka: az Anderlecht elleni mérkőzés volt a töréspont

Stresszesnek nevezte a klubváltását a címvédő Ferencvárost elhagyó Botka Endre, aki elárulta, Gera Zoltán vezetőedző személye sokat nyomott a latba, hogy a labdarúgó OTP Bank Ligában sereghajtó Kecskemétet választotta."Maga a váltás stresszes volt, mivel ez mindössze a harmadik csapatom. Nyolc évig egy helyre jártam, most viszont teljesen más közegbe kerültem, de az első edzés után már azt éreztem, minden a helyére került" - mondta az M4 Sportnak adott interjúban a válogatott védő, aki az idény végéig kölcsönben szerepel a lila-fehéreknél. "Nehéz volt elszakadni az FTC-től, nagyon sokat gondolkoztam rajta, de meg kellett lépnem, hogy mentálisan visszaépítsem magamat, megint érezzem, hogy fontos vagyok és folyamatosan játszhassak".

A 30 éves futballista elárulta, már a nyári edzőtáborban megfogalmazódott benne a váltás gondolata, mert érezte, nem biztos, hogy megkapja a bizalmat. A fő töréspont számára az Európa-ligában lejátszott Anderlecht elleni mérkőzés volt, ott érezte, milyen rossz teljesítményre képes, ha nincs meg a bizalom, ami neki nagyon fontos. Botkának rosszul esett az is, amikor a Nice ellen 1-0-ra megnyert El-meccs utolsó tíz másodpercére cserélték be, akkor már biztos volt abban, hogy váltania kell.

"Nem akartam a Fraditól teljesen elszakadni, otthonról sem akartam elköltözni, Kecskeméten pedig már voltam, így ez a kölcsönadás kézenfekvő volt. Gera személye sokat nyomott a latba, ő hívott elsőként és meggyőzött" - fogalmazott Botka, aki hozzátette, ugyan a fővárosi klubjánál edzőváltás történt, Robbie Keane váltotta Pascal Jansent, de addigra már elhatározta a váltást és meg is állapodott, ezért nem akarta a döntését megváltoztatni.

A kispesti nevelésű játékos biztos a Kecskemét bennmaradásában, ebben szeretne minél nagyobb szerepet vállalni. Hozzátette, egyelőre csak nyárig tervez, mert a Ferencvároshoz jövő nyárig köti a szerződése.

"Az elmúlt fél évben Marco Rossi szövetségi kapitánytól olyan bizalmat kaptam, amit nem biztos, hogy megérdemeltem, mivel nem játszottam. Ez sokat segített ebben az időszakban. Vele is beszéltem. Ahhoz, hogy márciusban is kapjak meghívót a válogatottba, játszanom kell, ehhez pedig muszáj volt váltani" - mondta a nemzeti együttes kapcsán Botka, aki eddig harmincszor öltötte magára a címeres mezt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com