Bravúr kell a magyar érdekeltségű csapatoknak

Bravúr lenne, ha a három magyar érdekeltségű csapat közül bármelyik is feljutna a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájára. A selejtező negyedik fordulójának visszavágóit kedden és szerdán rendezik.A legkevesebb esélye a Kleinheisler Lászlót foglalkoztató kazah Asztanának van a sikerre, miután a múlt heti, idegenbeli első mérkőzésen 5-0-ra kikapott a Celtic Glasgow-tól.

Korhut Mihály csapata, a Hapoel Beer-Seva - amely a második fordulóban a magyar bajnok Budapest Honvédot búcsúztatta - hazai pályán ugyan legyőzte a Maribor együttesét, a szlovénoknak azonban sokat jelenthet az Izraelben szerzett gól. A Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheimnek hatalmas bravúr kellene bemutatnia, ugyanis a hazai 1-2 után szerdán az Anfield Roadon, a Liverpool szentélyében vendégeskedik.


A Liverpool közel három éve, 2014 októbere óta nem kapott ki európai kupamérkőzésen saját közönsége előtt, akkor a Real Madrid tudott diadalmaskodni ellene.


    Bajnokok Ligája-selejtező, negyedik forduló, visszavágók:
    kedd:
Asztana (kazah)-Celtic Glasgow (skót) 17.30 (az első mérkőzésen: 0-5)
HNK Rijeka (horvát)-Olimpiakosz (görög) 20.45 (1-2)
Sevilla (spanyol)-Basaksehir (török) 20.45 (2-1)
Maribor (szlovén) - Hapoel Beer-Seva (izraeli) 20.45 (1-2)
Nice (francia)-Napoli (olasz) 20.45 (0-2)


    szerda:
Slavia Praha (cseh)-APOEL (ciprusi) 20.45 (0-2)
FCSB (román)-Sporting Lisboa (portugál) 20.45 (0-0)
CSZKA Moszkva (orosz)-Young Boys (svájci) 20.45 (1-0)
FC Köbenhavn (dán)-Qarabag (azeri) 20.45 (0-1)
FC Liverpool (angol)-Hoffenheim (német) 20.45 (2-1)


A párharcok győztesei a BL, míg vesztesei az Európa Liga főtáblájára kerülnek.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com