Bravúrgyőzelmekre is szükség lenne az elődöntőbe jutáshoz
A magyar női röplabda-válogatottnak bravúrgyőzelmekre is szüksége lenne ahhoz a pénteken kezdődő alapszakaszban, hogy bejusson az Európa-liga arany divíziójának négyes döntőjébe.
A 2015-ben győztes, 2018-ban ezüstérmes magyarok egyéves távollét után térnek vissza az élvonalat jelentő arany divízióba, miután tavaly az ezüstben éppen csak lemaradtak a döntőről.
A nemzeti csapat az európai ranglistán elfoglalt 20. helyének köszönhetően idén befért a 12-es mezőnybe - a legalacsonyabban rangsorolt válogatott a 25. Montenegró -, amelyben Alessandro Chiappini szövetségi kapitány szerint a legfontosabb feladat az lesz, hogy a játékosok minél több nemzetközi tapasztalatot gyűjtsenek.
"Ez a sorozat jó lehetőség arra, hogy egyéni és csapatszinten is fejlődjünk. A potenciál megvan bennünk arra, hogy stabil játékkal jól teljesítsünk, nagyon kíváncsi vagyok, hogy melyik arcunkat mutatjuk majd olyan együttesek ellen, amelyekkel mostanában nem találkoztunk" - tekintett előre az MTI érdeklődésére az 55 éves olasz szakember.
A magyarok a bakui első tornán pénteken a házigazda azeriekkel (19.), szombaton a szlovénokkal (14.) találkoznak, jövő pénteken - Romániában - a házigazda (18.) mellett másnap a görögökkel (16.) csapnak össze, majd az utolsó tornán, hazai környezetben, Kaposváron azt a két csapatot - a portugált (21.) és a montenegróit - fogadják június 13-án, illetve 15-én, amelyek mögöttük állnak az európai rangsorban.
"Az erősebb ellenfelekkel szemben felmérhetjük, hol tartunk és hova kell eljutnunk, de bízom a csapatban és abban, hogy nem csak epizódszereplők leszünk a sorozatban" - jelentette ki Chiappini.
A tréner az első tornával kapcsolatban elmondta, az azeri válogatott átalakulóban van, sok, a nemzetközi röplabdaéletben viszonylag ismeretlen játékosuk van, így nehéz előre megmondani, milyen karakterisztikájú a rivális.
A szlovénokkal kapcsolatban kifejtette, őket jobban ismerik - Chiappini 2017 és 2021 között ott dolgozott szövetségi kapitányként -, fiatal átlagéletkorú, de ennek ellenére már most komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező, fizikálisan nagyon erős válogatottról van szó, amely szerinte az idei nyár egyik meglepetéscsapata lesz.
"Ez nem jelenti azt, hogy ne tudnánk velük felvenni a versenyt. Tavaly két felkészülési mérkőzést játszottunk velük, ahol kifejezetten gyengén teljesítettünk, remélem, a lányok most szeretnék megmutatni, hogy az akkori produkciónál sokkal jobbra képesek" - zárta Chiappini.
A játékosok közül Tóth Fruzsina csapatkapitány azt mondta, az öltözőben egyértelműen a négy közé kerülést tűzték ki célul, de tudják, nagyon nehéz dolguk lesz, mert az ellenfelek fizikálisan erősebbek a magyar csapatnál.
"Ennek ellenére is azt gondolom, hogy ha a szívünket a pályára kitéve játszunk és csapatként együtt leszünk, akkor okozhatunk meglepetéseket" - mondta a Nyíregyháza 25 éves liberója.
A magyarok a felkészülés során idegenben a horvátokkal, hazai környezetben pedig a szlovákokkal vívtak edzőmérkőzéseket, s mindkétszer egy-egy győzelemmel és vereséggel zártak.
Az Európa-liga négyes döntőjét Ängelholmban rendezik június 28-29-én, oda az alapszakasz - házigazda svédeken kívüli - három legjobb mérleggel záró együttese jut.
A magyarok mérkőzéseit az M4 Sport és az M4 Sport+, illetve a Duna World élőben közvetíti.
A magyar csapat El-programja:
május 30., péntek: Azerbajdzsán-Magyarország, Baku 16.00
június 1., szombat: Magyarország-Szlovénia, Baku 16.00
június 6., péntek: Románia-Magyarország, Balázsfalva 15.30
június 7., szombat: Magyarország-Görögország, Balázsfalva 15.30
június 13., péntek: Magyarország-Montenegró, Kaposvár 18.00
június 15., vasárnap: Magyarország-Portugália, Kaposvár 18.00
(Forrás: MTI)
A 2015-ben győztes, 2018-ban ezüstérmes magyarok egyéves távollét után térnek vissza az élvonalat jelentő arany divízióba, miután tavaly az ezüstben éppen csak lemaradtak a döntőről.A nemzeti csapat az európai ranglistán elfoglalt 20. helyének köszönhetően idén befért a 12-es mezőnybe - a legalacsonyabban rangsorolt válogatott a 25. Montenegró -, amelyben Alessandro Chiappini szövetségi kapitány szerint a legfontosabb feladat az lesz, hogy a játékosok minél több nemzetközi tapasztalatot gyűjtsenek.

Hozzászólások