Bretz Gyula maradt az öttusaszövetség elnöke

Továbbra is Bretz Gyula irányítja a Magyar Öttusa Szövetséget (MÖSZ), miután a szervezet szerdai közgyűlésén újabb négy évre őt választották meg elnöknek.A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban tartott tisztújításon az elnöki posztra egyedüli jelölt volt, és a lehetséges 40 szavazatból 39 érvényes támogató voksot kapott. A 80 éves Bretz Gyula versenyzőként, klubvezetőként és nemzetközi szövetségi pozícióiban hatvannégy éve tevékenykedik a sportágban. Először 2016 decemberében választották meg a magyar szövetség elnökévé.

    
"Versenyzőcentrikus sportágat ígértem négy éve, amit a versenyzői bizottsággal részben sikerült megvalósítani. Azt ígérem, hogy amiben a versenyzők hiányt éreznek, megpróbáljuk teljesíteni, igyekszünk partnerek lenni. A sportágban nincs helye a széthúzásnak" - mondta az újraválasztott Bretz Gyula. Az általános alelnöki posztra az egyformán olimpiai, világ- és Európa-bajnok Mizsér Attila és Vörös Zsuzsanna volt jelölt.


A választás előtt Mizsér felolvasta nyílt levelét, melyben megköszönte a bizalmat azoknak, akik jelölték őt. Ugyanakkor elkeseredettségét fejezte ki a sportág állapota miatt - mint mondta, a jobbító ötleteit semmibe vették -, valamint amiatt "a rágalomhadjárat miatt, ami személye ellen indult", és visszalépett az alelnöki jelöléstől. Ugyanakkor üzent a versenyzőknek: "csináljatok újra aranyérmes magyar öttusát".
    

Ez után a magyar női öttusázás egyedüli olimpiai bajnoka, Vörös Zsuzsanna a 40 lehetséges szavazatból 33-at kapott. Az alelnöki posztra jelöltek bemutatkozásakor Simicskó István korábbi sportért felelős államtitkár, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke megtisztelőnek nevezte a jelölését. Mint mondta, ha "összefog az öttusacsalád, csodákat lehet tenni", majd hozzátette, érzi a feszültséget, de nem érti a széthúzás okát. Hangsúlyozta, közös nevezőre kell törekedni, és azt ígérte, alelnökké választása esetén ezért fog tevékenykedni.
    

Ezt követően 39 voksot kapott, és alelnök lett még 31 szavazattal Andrási Péter, aki az elmúlt időszakban is betöltötte ezt a posztot. Az új elnökség tagja lett még: Eszes János, Kállai Ákos, Martinek János, Mészáros Attila, Simóka Beáta, Szabó György, Takács Péter, Vidoven Árpád A tisztújítás előtt a MÖSZ az évi rendes közgyűlését is megtartotta, melyen a küldöttek elfogadták a beszámolókat, jelentéseket. Azzal kapcsolatban azonban nem alakult ki egyetértés, hogy a szövetség vezetőségének megválasztását meg lehet-e egyáltalán tartani.
    

A napirendi pontok megszavazása előtt a versenyzőként világbajnok Hanzély Ákos azt kérte, tartsák meg az éves rendes közgyűlést, de a harmadik pontot, a tisztújítást halasszák el. Javaslatát azzal indokolta, hogy az utóbbi időben klikkesedés, vádaskodás, üzengetés indult el arról, melyik tagszervezet hány fővel szavazhat, ráadásul szerinte az alapszabály nem is ad lehetőséget jogszerű választásra.


Ebből idézte azt a pontot, amely olimpiai ciklusokat említ, az alapján határozza meg a tisztújító közgyűlés összehívását, illetve a tagszervezetek szavazati számát, és ez ellentétben áll egy újonnan hozott delegálási szabállyal. A tokiói játékok halasztására utalva megjegyezte: az olimpiai ciklus még nem ért véget. Végül ebben a helyzetben a jegyzőkönyv-hitelesítői megbízást nem vállalta el.
    

Csatlakozott hozzá az ugyancsak világbajnok, civilben jogász Tibolya Péter, aki hangsúlyozta, több jogász szerint jogszerűtlen lenne a választás, amelynek eredménye így bíróságon megtámadható, és ha ez megtörténik, a szövetség működésképtelenné válik. A szövetség jogásza a felvetésekre úgy reagált, hogy tíz nappal a közgyűlés előtt kellett volna benyújtani a napirendtől való eltérés indítványozását.
    

Gallai István főtitkár szakmai beszámolójában felidézte a tavalyi budapesti világbajnokság sikeres megrendezését, és szólt arról, hogy létesítmények terén nem tudtak előrelépni, a vágyott öttusacentrum még mindig nem áll rendelkezésre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com