Bronzcsata Újpesten, öten eshetnek még ki (2. rész)

Az Újpest-Debrecen mérkőzésen dől el a bronzérem sorsa, míg öt csapat még a kiesés elkerüléséért harcol az OTP Bank Liga szombati zárófordulójában.Amennyiben a harmadik helyen álló, friss kupagyőztes lila-fehérek győznek, akkor nem kell a többi eredményre figyelniük és 2009 után először a dobogón végeznek. Ha a Szusza Ferenc Stadionban döntetlen születik, akkor a főváros másik végében akár ünnepelhetnek is, ugyanis ez esetben a tavalyi bajnok Budapest Honvédhoz kerülhet a bronzérem, amennyiben a kispestiek legyőzik a Vasast. Az angyalföldiek ugyanakkor a bennmaradásért küzdenek, ugyanis vereséggel búcsúznak az élvonaltól.

    
A Vasas egy ponttal akkor maradhat az első osztály tagja, ha a sereghajtó Diósgyőr nem győzi le otthon a már bajnok Videotont, miközben a Balmazújváros ugyancsak saját közönsége előtt kikap az ezüstérmes Ferencvárostól. A piros-kékek számára ugyanakkor még egy győzelem sem garancia a bennmaradásra, hiszen ha a Balmazújváros és a Haladás nyer, nem tudnak feljebb lépni a tabellán.
    

Hasonló forgatókönyvben kell bíznia a sereghajtó Diósgyőrnek, azzal a különbséggel, hogy kizárólag győzelem esetén érdemes kitekintenie a többi pályára, ellenkező esetben nyolc év után búcsúzik az élvonaltól. A Haladás-Mezőkövesd összecsapáson a vendégeknek egyetlen pontra van szükségük ahhoz, hogy ne kelljen izgulniuk, egy vereséggel - amely a szombathelyieknek jelentene megnyugvást -, a Vasas és a Balmazújváros sikere esetén, még ki is kieshetnek.
    

Mivel az Újpest nyerte a Magyar Kupát, ha megszerzi a bronzot, még a negyedik hely is Európa Liga-selejtezős indulást ér, a Honvéd és a Debrecen mellett még a Felcsúton vendégeskedő Paks érhet oda a nemzetközi porondra. Az M4 Sport és a Kossuth Rádió is körkapcsolással számol be a forduló eseményeiről. Minden összecsapás gyászszünettel kezdődik a szerdán 84 évesen elhunyt Kovács Ferenc emlékére.  


    A 33. (utolsó) forduló programja:
    szombat:
Budapest Honvéd-Vasas FC 19.00, v.: Solymosi
Újpest FC-Debreceni VSC 19.00, v.: Szabó Zs.
Puskás Akadémia FC-Paksi FC 19.00, v.: Erdős
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Ferencváros 19.00, v.: Szőts
Diósgyőri VTK-Videoton FC 19.00, v.: Iványi
Swietelsky Haladás-Mezőkövesd Zsóry FC 19.00, v.: Farkas Á.


    A tabella:
 1.  Videoton FC                 32 20   8   4    64-26  68 pont - már bajnok
 2.  Ferencvárosi TC             32 18  11   3    66-28  65
 3.  Újpest FC                   32 11  13   8    39-37  46
 4.  Debreceni VSC               32 12   8  12    52-45  44
 5.  Budapest Honvéd             32 12   8  12    47-52  44
 6.  Paksi FC                    32 11   9  12    43-47  42
 7.  Puskás Akadémia             32 10  10  12    40-46  40
 8.  Mezőkövesd Zsóry FC         32  9  10  13    35-51  37
 9.  Swietelsky Haladás          32 10   5  17    34-50  35
10.  Balmaz Kamilla Gyógyfürdő   32  8  11  13    36-43  35
11.  Vasas FC                    32  9   7  16    37-58  34
12.  Diósgyőri VTK               32  9   6  17    42-52  33


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com