Burján Csaba magyar csúcsa 1500 méteren
Burján Csaba révén országos csúcs született a rövidpályás gyorskorcsolyázók Salt Lake Cityben zajló világkupaversenyének pénteki selejtezőiben.A hazai szövetség tájékoztatása szerint a 22 éves versenyző 1500 méteren 2:12.198 perc alatt ért célba, ezzel közel egy másodpercet javított Liu Shaolin Sándornak a calgaryi vk-fordulón egy hete elért magyar rekordján (2:13.174). Burján a csúcs ellenére előfutamának harmadik helyét szerezte meg, amivel nem volt automatikus továbbjutó, végül azonban időeredményének köszönhetően a negyeddöntőbe került.
A leghosszabb távon ezen a hétvégén két versenyt rendeznek, Burján mindkettőn továbbjutott, Varnyú Alex mindkétszer vigaszágra került. Liu Shaolin csak az egyiken indult, azon negyeddöntőbe lépett, míg Oláh Bence a vigaszágon próbálkozhat majd. Ezen a távon a nőknél Jászapáti Petra sikerrel vette a selejtezős akadályt, míg Kónya Zsófia és Sziliczei-Német Rebeka nem.
Az 1000-es előfutamokból a múlt heti vk-n bronzérmes Liu Shaoang továbbjutott, viszont Oláh Bence nem, Knoch Viktort pedig kizárták. A nőknél Kónya Zsófia járt sikerrel, Keszler Andrea és Bácskai Sára Luca pedig vigaszágon folytatja. A legrövidebb, 500 méteres távon a múlt héten győztes, egyben világbajnoki címvédő Liu Shaolin mellett öccse, Liu Shaoang, továbbá Knoch is futamgyőztesként lett negyeddöntős. A nőknél Jászapáti lépett tovább, Keszler és Bácskai ezúttal sem.
A 3000 méteres női és az 5000 méteres férfiváltó simán jutott tovább előfutamából. Előbbi bronz-, utóbbi aranyérmes volt Calgaryban.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások