Célegyenesben a magyarok Ukrajna elleni felkészülése

Célegyenesbe fordult a magyar tenisz Davis Kupa-válogatott felkészülése: Nagy Zoltán szövetségi kapitány együttese csütörtökön és pénteken Ukrajna ellen játszik Vilniusban a legjobbak között maradásért.A magyar szövetség közösségi oldalának keddi beszámolója szerint az együttes négy játékossal, Fucsovics Mártonnal (91.), Piros Zsomborral (159.), Marozsán Fábiánnal (179.) és Fajta Péterrel (481.) áll ki az ukránok ellen, mert Valkusz Máté sérülése miatt nem tud a kapitány rendelkezésére állni.
    

"Bízom benne, hogy most nyugodtabb mérkőzéseket élünk majd át, mint három évvel ezelőtt, és sikerül előbb lezárni az összecsapást. Természetesen a győzelem a cél, mi vagyunk az esélyesek. Remélem, mindenki a saját tudásának megfelelően tudja majd hozni a teljesítményét" - fogalmazott sajtótájékoztatóján a szakember. Nagy Zoltán külön kiemelte Piros Zsombor és Marozsán Fábián előre törését, akik az év elején egyaránt még a 200-on kívül voltak a világranglistán, sőt Marozsán a legjobb 300-nak sem volt még a tagja.
   

"Nagyon örülök mindkettejük jó szereplésének, egy kapitánynak jó látni, ha a csapat tagjai hétről hétre jobban teljesítenek. Szorítok értük és persze az előre törésük a válogatott előnyére is válik. Bízom benne, hogy a hazájukért való küzdelem kihozza belőlük majd ugyanezt a jó formát, vagy akár még többet, és akkor újra ott lehetünk a Davis Kupa döntőjének selejtezőjében" - mondta Nagy Zoltán, aki szerdán jelöli ki, hogy kik lépnek majd pályára a csütörtökön kezdődő párharc során.
    

A kemény pályás találkozón a háború miatt semleges helyszínre kényszerülő ukránok Vladiszlav Orlovval (530.), Vjacseszlav Bielinszkijjel (605.), Ilja Beloborodkóval (474.) és Vladiszlav Manafovval (1517.) szerepelnek. A magyar válogatott ha nyer, jövőre ismét a DK selejtezőjében léphet pályára, míg a vesztes az I-es csoportban folytatja szereplését.
    

Az együttes márciusban Sydneyben vívott selejtezőt, és 2-1-es vezetés után 3-2-re kikapott az ausztráloktól, akik ezzel bejutottak a DK szeptemberi csoportküzdelmeibe.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com