Címvédés kérdőjelekkel, Babos kiemelt

Novak Djokovic címvédése és a hozzá hasonlóan világelső Serena Williams újabb Grand Slam-trófeája is kétséges a hétfőn kezdődő 136. amerikai nyílt teniszbajnokságon, ahol magyar részről először lesz kiemelt Babos Tímea.TennisA férfiaknál rendhagyó módon nem a 29 éves Djokovic a favorit, mivel a brit Andy Murray van leginkább lendületben. A szerb játékos idén 51/5-ös győzelmi mérlegnél tart, és noha megnyerte az Australian Opent és a Roland Garrost, duplázott a két nagy tavaszi tornán Indian Wellsben és Miamiban, az utóbbi időben el kellett könyvelnie néhány váratlan vereséget is például a wimbledoni bajnokság harmadik fordulójában vagy a riói olimpia nyitókörében.

A 2012-ben US Open-győztes Murray idei wimbledoni diadala óta csak egyszer, a cincinnati fináléban kapott ki, és 22 meccset nyert, megszerezve az ötkarikás aranyérmet is. A "nagy négyes" másik két tagja közül a 35 éves, 17 Grand Slam-sikerével csúcstartó Roger Federer júliusban térdsérülésének rehabilitációja miatt befejezte a szezont, míg a 2010-es és 2013-as New York-i győztes Rafael Nadal egyelőre keresi a formáját. A spanyol sztár idén csak Monte-Carlóban és Barcelonában nyert tornát, meccsmérlege pedig 34/11.

Ami a többieket illeti, a 2014-es bajnok horvát Marin Cilic újra az esélyesek közé tartozik Murray cincinnati legyőzésével, a két GS-serlegnél tartó és hullámzó formájáról ismert svájci Stan Wawrinka pedig ismét "sötét ló" a mezőnyben.

Okozhat meglepetéseket a csuklósérüléséből visszatérő, 2009-es bajnok argentin Juan Martin del Potro is, aki megverte Djokovicot az olimpián. A fiatalok közül a wimbledoni döntős kanadai Milos Raonic és a két éve New Yorkban finalista japán Nisikori Kej is messzire juthat.

A nőknél tavaly minden az ifjabb Williams testvér újabb diadala mellett szólt, ám az amerikai csillag nem tudta teljesíteni a Grand Slamet - azaz egy éven belül mind a négy kiemelt tornát megnyerni -, mivel az elődöntőben kikapott az olasz Roberta Vincitől.

Legyőzője a fináléban alulmaradt honfitársával, Flavia Pennettával szemben, aki a szezon végén visszavonult, így nem védi meg New York-i címét. Az idén wimbledoni bajnok Williams ezúttal is a favoritok közé tartozik, és begyűjtheti 23. GS-diadalát, megelőzve az örökranglistán Steffi Grafot és felzárkózva a 24 sikerrel éllovas ausztrál Margaret Court mögé.

A 34 éves játékos legkomolyabb kihívója az Australian Open döntőjében őt legyőző német Angelique Kerber - aki kis híján elvette tőle a világelsőséget a múlt héten -, a Roland Garros fináléjában őt legyűrő spanyol Garbine Muguruza, valamint a kétszeres wimbledoni bajnok cseh Petra Kvitova és a továbbra is első GS-serlegéért küzdő román Simona Halep lehet.

Babos személyében biztosan van magyar játékos a New York-i főtáblán. Ő nemcsak párosban, hanem - pályafutása során először - a 32. helyen egyesben is kiemeltként vág neki a viadalnak. A világranglistán karriercsúcsot jelentő 33. helyen álló teniszező egy éve egyesben a nyitókörben, párosban pedig a nyolcaddöntőben búcsúzott.

A férfiaknál Fucsovics Márton (156.) ezúttal is a selejtezőből próbál feljutni a főtáblára, pályafutása során 15. alkalommal. A Davis Kupában idén is vitézkedő nyíregyházi játékos tavaly a kvalifikáció második körében búcsúzott New Yorkban, most pedig egy siker választja el a főtáblától. Az magyar idő szerint péntek éjjel dől el, hogy ott lehet-e a 128-as mezőnyben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com