Colley lehet a Puskás Akadémia nyerőembere az Arisz elleni visszavágón
Joggal bízhat a csatár Lamin Colley jó formájában a Puskás Akadémia labdarúgócsapata, amely az idegenbeli 3-2-es vereség után csütörtökön a Pancho Arénában fogadja a ciprusi Arisz Limasszolt a Konferencia-liga második selejtezőkörének visszavágóján.
Múlt héten bő negyedóra alatt kétgólos hátrányba került a felcsúti együttes, és a folytatásban sem érződött a játékán, hogy szoros lehet a mérkőzés. A szünetben - mások mellett - pályára lépett Colley, aki a 78. percben szépített, a bajnoki ezüstérmes pedig elkezdett támadni, és három perccel később a gambiai csatár újabb góljával egyenlített is.
A döntetlent azonban nem tudta megtartani, mert a 87. percben az ellenfél kicsikarta a győzelmet. Időközben elkezdődött az NB I-es idény is, és Hornyák Zsolt vezetőedző együttese vasárnap az újonc Kazincbarcika legyőzésével (2-1) hangolt a visszavágóra. Mindkét gólt Colley szerezte, vagyis a 32 esztendős támadó két mérkőzésen már négygólos a mostani idényben.
Két és fél éve tagja a Puskás Akadémia keretének, ez idő alatt 80 bajnokin 21-szer volt eredményes, de felcsúti játékosként az eddigi hat Konferencia-liga-mérkőzésén csak a limasszoli találkozón szerezte első góljait. Az első meccsen még a nyáron Németországból hazatért Németh András kezdett centerposzton, s őt váltotta a szünetben Colley, de vasárnap a bajnokságban már fordítva történt, a fent említett eredményes támadójáték ismeretében pedig a visszavágón is vélhetően a légiós lesz tagja a kezdőcsapatnak.
Colley jó formája mellett előnyt jelenthet a hazaiaknak, hogy a ciprusi bajnokság csak augusztus végén rajtol, addig az Arisz nem játszik tétmérkőzéseket. A csütörtökön 20 órakor kezdődő visszavágót az M4 Sport élőben közvetíti. A továbbjutó az izraeli Hapoel Beer-Seva és az AEK Athén párharc győztesével játszik a harmadik fordulóban, a görög együttes 1-0-ra nyert az első mérkőzésen hazai pályán.
(Forrás: MTI)
Múlt héten bő negyedóra alatt kétgólos hátrányba került a felcsúti együttes, és a folytatásban sem érződött a játékán, hogy szoros lehet a mérkőzés. A szünetben - mások mellett - pályára lépett Colley, aki a 78. percben szépített, a bajnoki ezüstérmes pedig elkezdett támadni, és három perccel később a gambiai csatár újabb góljával egyenlített is.A döntetlent azonban nem tudta megtartani, mert a 87. percben az ellenfél kicsikarta a győzelmet. Időközben elkezdődött az NB I-es idény is, és Hornyák Zsolt vezetőedző együttese vasárnap az újonc Kazincbarcika legyőzésével (2-1) hangolt a visszavágóra. Mindkét gólt Colley szerezte, vagyis a 32 esztendős támadó két mérkőzésen már négygólos a mostani idényben.

Hozzászólások