Crosby a kanadai keretben

Minden idők egyik legjobb jégkorongosa, Sidney Crosby csatlakozik a pénteken kezdődő világbajnokságra utazó kanadai válogatotthoz. Arról még nincs hír, hogy a magyarok elleni keddi, budapesti felkészülési mérkőzésen pályára lép-e, ugyanakkor a kanadai szövetség akkreditációt kért számára az MVM Dome-ba.A kanadai szövetség (HC) magyar idő szerint hétfőn hajnalban jelentette be, hogy a 37 éves világsztár ott lesz a vb-n. A magyar szövetség reggel közölte, hogy a HC már átküldte Crosby fotóját az MVM Dome-os akkreditációhoz. Ezek alapján a sztárral is fotózkodhatnak majd a magyar szurkolók kedden 16.15-től, amikor is a vendégválogatott játékosai két részletben bevonulnak az arénába a parkolóból.

A magyar csapat tervezett érkezése 16.30.

Crosby korszakos egyéniség. Kétszer nyert olimpiát (2010, 2014), és a 2010-es vancouveri döntőben éppen ő ütötte az aranyérmet jelentő gólt hosszabbításban. Háromszoros Stanley Kupa-győztes (2009, 2016, 2017) a Pittsburgh Penguinsszel, nyert 2015-ben világbajnoki címet, így tagja az úgynevezett Tripla Arany Klubnak is, és az egyetlen, aki csapatkapitányként lett olimpiai és világ-, valamint NHL-bajnok. Ezeken kívül világkupagyőztes (2016) és junior világbajnok (2005).

Crosby 2006 és 2015 után harmadszor szerepel majd vb-n, és kilencedik alkalommal játszik nagy nemzetközi viadalon hazája színeiben. Legutóbb februárban az NHL-szervezésű Négy Nemzet Tornán vezette sikerrel Kanadát.

A legutóbbi szezonja volt a huszadik a Pittsburgh-gel, 80 mérkőzésen 33 gólt ütött és adott 58 gólpasszt. A 91 pontja legjobb volt csapaton belül. Miután mind a húsz idényében elérte a meccsenkénti egypontos átlagot, ezzel egyedül lett ligarekorder, megelőzve a legendás Wayne Gretzkyt.

A 2005-ös amatőrválasztás (draft) első helyezettje az NHL alapszakaszában 1352 mérkőzésen 1687 pontot (625 gól, 1062 gólpassz), rájátszásban pedig 180 találkozón 201 pontot (71, 130) gyűjtött. Kétszeres gól- és kétszeres pontkirály, a klubvezetők kétszer, a játékosok háromszor választották a szezon legértékesebbjének (MVP), a rájátszásban kétszer volt MVP, és tízszer szavazták be az All Star-gálára (háromszor sérülés miatt nem játszhatott).

A kanadai válogatott vasárnap Bécsben az osztrákok ellen lépett pályára és nyert Crosby nélkül 5-1-re. A csapat ma utazik Budapestre, és találkozik kedden 19 órakor az MVM Dome-ban az ugyancsak a vb-re készülő magyarokkal. A mérkőzést az m4sport közvetíti. Arról nem szólt a kanadai szövetség híre, hogy a csatár pályára lép-e a keddi összecsapáson.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com