Csak 18 ország vállalta a szereplést

Csütörtöktől vasárnapig a törökországi Mersinben rendezik a férfi torna Európa-bajnokságot, amelyre eredetileg 38 ország nevezett, de a koronavírus-járvány miatt végül csupán 18 - köztük a magyar - vállalta a szereplést.Az európai szövetség október elején jelentette be, hogy Baku helyett Mersin lesz a házigazda, mert az azerbajdzsáni rendezők jelezték, a koronavírus-járvány miatt országuk az év végéig nem adhat otthont jelentősebb eseményeknek. A 62 fős mezőnyben a magyar válogatott Vecsernyés Dávid, Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek, Kiss Balázs, Bátori Szabolcs összeállításban szerepel, és szombaton már el is utazott a törökországi városba, az itthon maradó tartalék pedig Csorvási Soma lesz.

    
A magyar szövetség honlapján Kovács István szövetségi kapitány elmondta: a csapat összeállításánál a korábban már jelzett két válogató - az országos bajnokság és a mesterfokú bajnokság - mellett a tatai edzőtábor ellenőrző edzésein bemutatott gyakorlatokat is figyelembe vette. A múlt pénteken Budapesten rendezett főpróbáról a szakvezető elmondta, az utolsó szólításon összesen három rontás volt a 36 gyakorlatból. Hozzátette, a csapat felkészült, hiszen nagyon sokat edzőtáborozott az elmúlt időszakban.
   

Tomcsányi és Mészáros mind a hat szeren indul, Vecsernyés lólengésen, korláton és nyújtón. Kiss Balázs a korlát kivételével minden szeren versenyez, míg az újonc Bátori talajon, gyűrűn, ugráson és korláton szerepel. A férfiak számára a törökországi Európa-bajnokságon csapatversenyben és szerenként hirdetnek eredményt. A csapatverseny selejtezőjében öt sportolóból négy mehet fel a szerre, és a három legjobb eredmény számít. A hatos döntőben öt tornászból három léphet a szerekhez, és mindhárom eredmény számít. A csapatverseny selejtezője egyben kvalifikáció a nyolcfős szerenkénti finálékba, ahova országonként két tornász juthat be.
   

"Csapatszinten nézegettük már a többiekkel, hogy kik lehetnek előttünk, nem voltunk még ilyen helyzetben, érdekes dolog így az esélylatolgatás" - nyilatkozta Vecsernyés Dávid, a nyújtó Európa-bajnoki bronzérmese. "Én külön néztem a nyújtón induló tornászokat, azt érzem, ha a tudásomnak megfelelően megcsinálom a gyakorlatomat, akkor a döntő meglesz ebben a mezőnyben" - tette hozzá.
    

A keddi pódiumedzés után Altorjai Sándor elmondta, a magyar versenyzők több kisebb hibát is ejtettek. A világjárvány miatt szigorú szabályok vannak érvényben a verseny helyszínén. A tornászoknak és a küldöttségek tagjainak egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszteredménnyel kellett megérkezniük a helyszínére, ahol újabb teszt várt rájuk. Ha bárki pozitív eredményt produkál, egy kiürített kollégiumban különítik el.
    

A felnőtt Európa-bajnoksággal együtt a juniorok kontinensviadalát is megrendezik Mersinben. A 65 fős mezőnyben a magyar együttes Balázs Krisztián, Kovács Márton, Dobrovitz Ádám, Závory Szilárd, Molnár Botond összeállításban vesz részt. A magyar küldöttségből mindenki önkéntes nyilatkozatot töltött ki részvételi szándékával kapcsolatban, és a 18 év alattiaknál szülői hozzájárulás is szükséges volt. A junior csapat nem a legjobb összetételben szerepel a versenyen, mert Bátori Szabolcs a felnőttek között indul, két tornász szülei pedig nem írták alá a hozzájáruló nyilatkozatot.


    A felnőtt Európa-bajnokság programja:
    ------------------------------------
csütörtök: selejtezők 10.00 (magyarok 18.00)
szombat: csapatverseny, döntő 15.00
vasárnap: szerenkénti döntők 15.00


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com