Csak Budapest pályázik a 2019-es egyéni asztalitenisz vb-re

Budapestnek egyedüli pályázóként jó esélye van a 2019-es egyéni asztalitenisz világbajnokság megrendezésére.

Nátrán Roland, a magyar sportági szövetség (MOATSZ) elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az eseménynek a budapesti Syma Rendezvényközpont adna otthont, illetve a szövetség rendelkezik az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkársága - ezen keresztül a kormány -, a Magyar Olimpiai Bizottság, valamint a főváros vezetésének írásos támogatásával.

asztalitenisz

A MOATSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi szövetségnek (ITTF) 222 tagországa van, így a legnagyobb nemzetközi sportszervezet, ezért az esemény kulturális és gazdasági szempontból is komoly jelentőséggel bír. Nátrán Roland kifejtette: a vb-pályázathoz jó alapot adott Magyarországnak a sikeres World Tour-verseny, illetve az idei, Tüskecsarnokban sorra kerülő Európa-bajnokság megrendezésének elnyerése is.

Karl Jindrak, az ITTF versenyigazgatója hozzátette: a bejárás alapján a Syma Csarnok alkalmas lesz a vb megrendezésére, viszont szükség van a padlóburkolat és a világítás felújítására. A sportvezető a részleteket illetően közölte, hogy a helyszín fő csarnokában lehetnek a televíziós mérkőzések, a másodikat szintén versenycsarnokként használják majd, míg a harmadik a játékosok gyakorlására szolgál majd. Jindrak beszélt arról is, hogy Budapest a szállodai férőhelyei, valamint infrastruktúrája alapján is ideális vb-helyszín lehet.

Faragó Judit, az ITTF ügyvezető igazgatója elmondta, hogy bár más kontinensről is akadtak érdeklődők, a határidőig csupán Magyarország nyújtott be érvényes pályázatot, a rendezés elnyeréséhez már csak az ITTF közgyűlésének jóváhagyása kell, ez március 1-jén, Kuala Lumpurban lehet.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar asztalitenisznek még mindig nagy a respektje a világban, hiszen Magyarország a vb-szereplések alapján a második legeredményesebb a világon, mindössze Kína előzi meg. Kiemelte azt is, hogy a nemzetközi szövetségben egy átalakulási folyamat megy végbe, s most már limitálják az egyéni vb-n résztvevő versenyzők számát.

"Az ITTF korábban úgynevezett nyílt világbajnokságokat rendezett, amelyeken nyolcszázan vettek részt, most viszont korlátozza az indulók számát, s már a tavalyi kínai vb-n is csak 536 versenyző indult" - emlékeztetett Faragó, aki szerint ezzel a lépéssel a kisebb városok is lehetőséget kapnak a vb-rendezésre.

Tájékoztatása alapján most már egyéniben egy ország legfeljebb három versenyzőt indíthat, a világranglistán első húszban lévő nemzetek további kettőt, míg a házigazda hatot. Párosban minden országot két duó képviselhet.

Nátrán Roland szerint Budapesten így 500-600 között lehet majd a versenyzői létszám, az akkreditált személyek száma pedig elérheti az 1500-at. Hozzáfűzte: a vb-nek csak multifunkcionális csarnok képes otthont adni, ezért nem jöhetett szóba az idei Eb helyszíne, a Tüskecsarnok.

Magyarország legutóbb 1950-ben rendezett asztalitenisz vb-t.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com