Csaknem száz induló a 45. nemzetközi versenyen

Tizennégy csapat 98 versenyzője, köztük a magyar élmezőny áll rajthoz a 45. Alisca Bau Gemenc Nagydíj nemzetközi országúti kerékpáros versenyen, amelyet július 26-án és 27-én rendeznek Szekszárdon.Az eseményt ismertető pénteki sajtótájékoztatón Szilasi László versenyigazgató elmondta: a versenyre neveztek cseh, szlovák, szlovén, luxemburgi, francia, román, osztrák és norvég csapatok, a magyar együttesek közül elindul a rendelkezésre álló legerősebb magyar válogatott, ott lesz mások között Szarka Gergely magyar bajnok, a szekszárdi csapatban pedig Istlstekker Zsolt.

    
Változás lesz az eddigiekhez képest, hogy a korábbi kétnapos helyett két egynapos versenyt bonyolítanak le, így a magyar versenyzők több pontot szerezhetnek a világbajnoki kvalifikációhoz. Július 26-án, pénteken a mezőnynek egy 165 kilométeres, másnap egy 150 kilométeres kört kell teljesítenie Szekszárd környékén, utóbbi távon belül sprintszakaszokkal. Mindkét verseny befutója a szekszárdi Kálvária-tető lesz, ahová átlagosan 15 százalékos - helyenként 25 százalékos - emelkedő visz fel.
    

A kétmillió forint összdíjazású nagydíj programját július 27-én este egyórás, háztömb körüli kritériumverseny zárja majd.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com