Csányi: egy mérkőzés hiányzik a sorból, a BL-döntő

Csányi Sándor elnök az utánpótlással kapcsolatban kritikát fogalmazott meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteki közgyűlésén, a korosztályos válogatottak eredményességét és a felnőtt futballban a fiatalok játékperceinek alacsony számát kifogásolta.A 71 éves üzletember beszámolója szerint az MLSZ gazdaságilag rendkívül sikeres évet zárt tekintve, hogy 8 milliárd forintos profitot tudott felmutatni 2023-ban. Jelezte, idén héttel több, 57 milliárd jut a magyar futball fejlesztésére, a többlet felét az amatőr labdarúgásra, másik felét pedig a futsalra fordítják.
    

Csányi ismertette, hogy a TAO-rendszernek köszönhetően negyven stadion épült, a másodosztályban éllovas és a Magyar Kupában elődöntős Nyíregyháza Spartacus létesítménye várhatóan májusban készül el. Tavaly 57 új pálya épült, 214-et felújítottak, így az indulás óta már 1590 pálya létesült és 2853 újult meg, idén pedig további 100 renoválása szerepel a tervek között.
   

"A kirakat a válogatott. Nagy siker, hogy a nyári Eb-re egyenes ágon jutott ki úgy, hogy a szerbeket kétszer legyőzte. A selejtezők előtt 36. volt, jelenleg 26. a világranglistán" - értékelte Csányi a nemzeti együttes teljesítményét kiemelve, hogy 14 mérkőzés óta veretlen, ebből hatszor gólt sem kapott. "Az Eb-n a csoport harmadik helyét is elfogadnám, ha továbbjutnánk. Nagy eredmény, hogy háromesélyes minden meccs, nincs előre elrendelve, hogy kikapunk Németországtól. A legjobb 16 között már azt is elfogadnám, hogy kisebb vereség legyen, mint 2016-ban a 0-4 a belgáktól".
    

A sportvezető újságírói kérdésre elárulta, nincs napirenden Marco Rossi szövetségi kapitány hosszabbítása, mert másfél évig van szerződése.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hozzátette, szándéka szerint addig Magyarországon tartja, amíg csak lehet. "Bízok benne, hogy innen megy nyugdíjba húsz év múlva. Emberileg és szakmailag is nagyon elégedett vagyok, nemcsak az eredményekkel, hanem a fiatalok beépítésével is" - fogalmazott Csányi.
   

Az utánpótlás kapcsán arról adott tájékoztatást, hogy a 6 és 14 év közötti gyerekekkel foglalkozó Bozsik Programban 180 ezren vesznek részt, ami tízszázalékos növekedést jelent az elmúlt évben. Pozitívumként említette, hogy harmonikus a kapcsolat a tíz kiemelt akadémiát felügyelő Labdarúgó Módszertani Központtal, amely a Honvédelmi Minisztérium sportállamtitkárságához tartozik. Ebben nagy szerepet játszik Liszkai Dezső és a válogatott korábbi csapatkapitánya, Szalai Ádám.
    

"Ha a korosztályos válogatottakat nézzük, akkor nem vagyunk teljesen elégedettek. Szerintem későn kerülnek felnőtt csapatba a játékosok, külföldön az U21-es válogatottak már az élvonalban futballoznak, nálunk pedig örülünk, ha az NB II-ben rendszeresen játszanak" - fogalmazta meg kritikáját Csányi. "Nem vagyok a külföldiek ellen, csak ha túl sok van és középszerűek, az nem jó. A fiatalpercek csökkennek, ráadásul az NB I-ben pályára lépett 51 U21-es labdarúgóból tíz adja a játékpercek 53 százalékát".
    

A klubfutballra áttérve kijelentette, minden zöld. Csányi úgy vélte, a magyar futball sokat köszönhet az FTC-nek, mert annyi koefficienst gyűjtött, hogy az NB I már 23. az európai rangsorban. Pozitív példaként említette a Paksot is, amely csak magyar labdarúgókat foglalkoztatva második az élvonalban. Azt reméli, más klubok is másolni fogják.
    

"A 2025/26-os idényig marad a 12 csapat az élvonalban. A 16-os mezőnyt el tudnám képzelni, de van egy anyagi korlátja, mit bír el a magyar gazdaság. Foglalkozunk a kérdéssel, hogy változtassunk-e rajta, de a többség a 12 csapatos bajnokságot támogatja" - mondta az MTI érdeklődésére Csányi az OTP Bank Ligáról. "Bár emelkedik a nézőszám, ez a 4000 körüli átlagnézőszám még mindig alacsony, hiába javult a színvonal. A videobíró bevezetésével javult a játékvezetés is, és csökkent a hosszú ellenőrzések száma, viszont ezer bíró hiányzik a magyar futball rendszeréből".
    

Csányi felsorolta, hogy Magyarország mennyi nemzetközi mérkőzést rendezett az utóbbi időben, így az Európa-liga döntőjét, az Európai Szuperkupáért kiírt találkozót, Európa-bajnoki mérkőzéseket. Megjegyezte, a koronavírus-járvány idején sok segítséget nyújtottak az európai szövetségnek a nemzetközi meccsek befogadásával, ahogy ezt teszik jelenleg az ukrán, a fehérorosz és az izraeli csapatok esetében is, amelyek nem szerepelhetnek hazai pályán.
    

"Nem tudom, kinek tűnt fel, egy dolog hiányzik még a sorból, a Bajnokok Ligája döntője. Ennél jobban csak az hiányzik, hogy kijussunk a vb-re" - mondta Csányi az MLSZ 2026-os vagy 2027-es BL-döntő rendezésére beadott pályázatáról. "Két jelentkező van, Olaszország és Magyarország. Személy szerint a 2026-osban bízok, mert az közelebb van, de erről az UEFA dönt a május 22-i Európa-liga-döntőt megelőző napon. Ha nincs objektív kifogás Magyarországgal szemben, márpedig erről nem tudunk, akkor valamelyiket biztosan megkapjuk".
    

A futsal kapcsán kifejtette, "mennyiségi növelés helyett a minőségfejlesztésre" helyezik a hangsúlyt. A női futballról beszélve kiemelte, 2010 óta több mint háromszor annyi játékos van, a válogatott keretéből pedig tizennégyen játszanak külföldön, így az igazán jó csapatok ellen már egy félidőig jó a nemzeti együttes. A szövetségi kapitány leváltásáról úgy nyilatkozott, valóban közös megegyezéssel bontottak szerződést Margret Kratz-cal, aki jó munkát végzett, de megfáradt a kapcsolat. Utódja, Szarvas Alexandra tíz évig volt válogatott, játszott külföldön is, így nagy esélyt lát rá, hogy a női futball felkapaszkodjon az európai élmezőnyhöz.
    

Csányi felvetette még az egyetemi bajnokság létrehozását, illetve szót ejtett az MLSZ fenntarthatósági tervéről, amely sokkal környezettudatosabbá teszi a szervezetet, ennek jegyében például a telki edzőközpontban napelempark létesült. A 76-ból megjelent 55 küldött egyhangúlag elfogadta a tavalyi beszámolókat és az idei terveket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com