Csányi Sándor: Amerikából, Ausztráliából és Argentínából is érkezhet játékos a magyar válogatottba

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint a közeljövőben az Egyesült Államokból, Ausztráliából vagy Argentínából is érkezhetnek játékosok a magyar válogatottakba.Az MLSZ - jövőre 125 éves - történetének leghosszabb ideje regnáló elnöke a Nemzeti Sport szerdai számában megerősítette, hogy külön stáb dolgozik a magyar gyökerű külhoni, vagy akár távoli kontinensen nevelkedő, esetleg honosítható futballisták felkutatásán.

"Továbbra is fontosnak tartjuk a hazai játékosok képzésének fejlesztése mellett a külföldön élő és játszó magyar, magyar származású, hátterű fiatalok feltérképezését és meghívását a korosztályos válogatottakba. Neveket és klubokat azért nem említek, mert ezen a terepen is versenyhelyzet van" - nyilatkozta Csányi.

Hangsúlyozta: továbbra is elsődleges szempont, hogy a futballista maga is akarjon a magyar válogatott tagja lenni. Ebben pozitív visszacsatolás, hogy az utóbbi időszakban már meghívott 10-15 fiatal játékos igen jónak ítélte meg a szakmai körülményeket, örömmel és büszkén húzta magára a címeres mezt.

"Ma már ott tartunk, hogy játékosmegfigyelő-rendszerünk az egész világra kiterjed, több mint harmincezer nevet vizsgáltunk korábban számítógépes algoritmus segítségével is. Senki ne lepődjön meg, ha a közeljövőben nemcsak a szomszédos és különféle európai országokban, hanem azokon kívül felnövő magyar játékosok tűnnek fel a csapatainkban, akár az Egyesült Államokból, Ausztráliából vagy éppen Argentínából érkezve" - magyarázta.

A magyar válogatott a világbajnoki selejtezősorozatban Írországgal, Portugáliával és Örményországgal találkozik szeptembertől. Ennek kapcsán Csányi úgy fogalmazott: a Nemzetek Ligáját megnyerő, jelenleg Európa legerősebb csapatának számító portugálok ellen is törekedni kell a pontszerzésre.

"Nem reális elvárás a portugálok megelőzése, a pótselejtezőt érő második hely viszont az" - vélekedett.

Az elnök kifejtette: nincs egyszerű helyzetben a válogatott, de nagy sikernek tartaná, ha 1986 után sikerülne a három Európa-bajnoki kijutást megkoronázni egy világbajnoki részvétellel.

"Már most készülni kell a Nemzetek Ligájában az A-osztályba való visszatérésre, és utána a sorozatban negyedik Eb-kijutásra" - fűzte hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com