Cseh Sándor szerint hosszú ideje az ilyen mérkőzésekre készül a női vízilabda-válogatott

Cseh Sándor, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint az elmúlt időszakban minden egyes edzésen az olyan mérkőzésekre készült az együttes, mint a hétfői, spanyolok elleni világbajnoki elődöntő, vagy a görögök ellen szerdán sorra kerülő finálé."Az elmúlt fél évben ez nagyon sokszor elhangzott nálunk, egy átlagos hétközi kétkaput is olyan feltételekkel játszunk, hogy ugyanaz az elvárás tulajdonképpen, mintha egy elődöntőt vagy egy döntőt játszanánk. Az edzések mindig azt célozzák, hogy ilyenkor ne kelljen valami mást csinálni" - nyilatkozott kedden az MTI-nek Cseh Sándor a csapat szingapúri szálláshelyén.

"A tegnap este és a ma délelőtt az örömé és a pihenésé volt, a ma délutáni edzésen a játékosok fizikai állapotával és a koncentrációval fogunk foglalkozni, este pedig már a görögökre készülünk. Holnap aztán mindent úgy kell tenni, mint eddig" - mondta Cseh Sándor, aki szerint a görögök elleni fináléban nem lehet majd igazán nagy horderejű taktikai újításra számítani a riválistól, viszont arra igen, hogy olyan apróságokon változtathatnak majd, ami egy átlagos néző számára talán fel sem tűnhet.

A szövetségi kapitány szerint két egyforma erősségű csapat találkozik a fináléban, a görögök számára előny, hogy a válogatottból kilencen játszanak az Olympiakoszban, így rendkívül összeszokott a gárda.

Cseh Sándor tavaly év elején Dohában is világbajnoki döntőt játszott a csapattal, akkor azonban még Mihók Attilával párban irányították az együttest.

"Az egy olimpiai kvalifikációs torna volt, ahol az elődöntőbe jutással harcolta ki a csapat a párizsi részvételt, és ez tette igazán emlékezetessé, ebből utána egy felszabadult játék jött ki. Most egy olimpiai ciklus elején vagyunk, és bármi is történjék holnap, abból a következő hónapokban, években építkeznünk kell" - fogalmazott a kapitány, aki szerint fantasztikus évet zárt a gárda, hiszen a világkupa-sorozatban is eljutott a döntőig - ahol éppen a görögökkel szemben maradt alul.

Az olimpiai bajnok spanyolok ellen 15-9-re megnyert elődöntő egyik legjobbja Leimeter Dóra volt, aki góljai mellett káprázatos védekezéssel, rengeteg blokkal segítette társait.

"Egy ilyen mérkőzésen a taktika már kevésbé fontos, inkább az akarat vagy a szív fog dönteni" - mondta a fináléról az MTI-nek Leimeter, akinek a 2022-es és a tavalyi után a szerdai lesz a harmadik világbajnoki döntője, és első sikerére hajt.

"Ezen a világbajnokságon egyáltalán nem érzem a stresszt a csapaton, minden mérkőzésre úgy készülünk, mintha csak egymás között kétkapuznánk a Margitszigeten. Cseh Sándornak teljesen más a felfogása, mint a korábbi edzőinknek, ez a fiataloknak is nagyon sokat segít" - fogalmazott Leimeter, aki szerint a görögök elleni összecsapás sem lesz könnyebb, mint az amerikaiak elleni legutóbbi két vb-döntő. "Mivel a görögökkel többet játszottunk az elmúlt időszakban, így tudjuk mire számíthatunk, de ettől függetlenül egy döntő mindig más." - tette hozzá.

A spanyolok elleni összecsapáson a mérkőzés legjobbjának választott Neszmély Boglárka elárulta, egyelőre csak a pihenésre koncentrált, és csak a délutáni edzésen kezd el újra a vízilabdára gondolni.

"Gyors, kapáslövéseket várok a görögöktől, csapattársam, Elefteria Plevritu biztosan megpróbálja majd néhány tanáccsal ellátni az övéit, hogy mit próbáljanak meg ellenem. Mindenre fel fogok készülni, a labdát fogom nézni, de például tudom, hogy az ejtésre nagyon kell figyelnem, hiszen gyakorlatilag az az egyetlen lövésfajta, amit blokkolni nem lehet, azt csak a kapus tudja védeni" - fogalmazott a Ferencváros hálóőre.

Hozzátette, a görögök biztosan sokat foglalkoznak majd előzetesen azzal, hogy kielemezzék a magyar blokkokat, hiszen azt láthatták, hogy a spanyolok ellen "nem volt rés a pajzson".

A válogatott sorozatban másodszor, története során hatodszor játszhat világbajnoki döntőt, szerdai ellenfele a világkupa-győztes görög csapat lesz, amelyet a csoportkör nyitányán, tíz nappal ezelőtt 10-9-re legyőzött. A Magyarország-Görögország finálét szerdán, közép-európai idő szerint 15.35 órakor rendezik, a találkozót az M4 Sport és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetíti.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com