Cselgáncs Grand Prix-t rendezhet Budapest

Az olimpiai kvalifikációs sorozatba tartozó cselgáncs Grand Prix-versenynek adhat otthont Budapest 2014-től három éven keresztül.

A Budapest Judo Grand Prix megrendezéséről szóló háromoldalú megállapodást szombaton, sajtótájékoztató keretében írta alá Marius Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke, Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke, valamint Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár. Tóth László bejelentette, hogy a 100 ezer dollár összdíjazású viadalon minden súlycsoportban négy magyar versenyző indulhat, s mivel a korábbi budapesti Hungária Kupákhoz képest háromszor annyi világranglista pontot lehet szerezni, ezért jól segítheti a magyar cselgáncsozók riói kvalifikációját.

cselgancs_bronzHozzátette: Budapest ezzel bekerül a világ dzsúdósportjának vérkeringésébe, s legmagasabb szintű nemzetközi kvalifikációs versenyt rendezhet. "A versenyzőket és a résztvevő országokat tekintve is ez az esemény lesz az eddigi legnagyobb a magyar dzsúdó történetében" - mondta az elnök. Az idei Budapest Judo Grand Prix-re a tervek szerint június 21-22-én a Papp László Budapest Sportarénában kerül sor.

Tóth László beszélt arról is, hogy Magyarország 2017-ben szeretne cselgáncs-világbajnokságot is rendezni, s az idei GP egy lépcsőfok lehet ennek a célnak a megvalósítása érdekében. Marius Vizer úgy fogalmazott, hogy a magyar dzsúdó életében - az eredményeket és a kormányzati támogatást tekintve - most érkezett el az a pillanat, hogy bekerüljön a World Judo Tourba, s ilyen szintű viadalnak legyen a házigazdája. Hozzáfűzte: ez annak is köszönhető, hogy Magyarország cselgáncsban jelenleg a világ 10-15 legerősebb nemzete közé tartozik. A budapesti vb-vel kapcsolatban annyit tett hozzá: először legyen a GP sikeres, s utána lehet majd a vb-rendezésről beszélni.

Simicskó emlékeztetett arra, hogy a magyar cselgáncs 2020-ig összesen 11 milliárd forint kormányzati támogatásra számíthat hosszú távú sportági koncepciójának megvalósításához. Megjegyezte: az állam a budapesti Grand Prix megrendezéséhez ezen felül évi mintegy százmillió forinttal járul hozzá. Mindezt a sportág közelmúltban elért eredményeivel és azzal indokolta, hogy a cselgáncs a legnépszerűbb küzdősport Magyarországon.

A londoni olimpián bronz-, a tavalyi budapesti Eb-n aranyérmes Csernoviczki Éva szerint fantasztikus lehetőség lesz, hogy a magyar judokák itthon versenyezhetnek a világranglista pontokért. "Mivel júniusban indul az olimpiai kvalifikáció, így nekem ez lesz az első olyan verseny, amelyen elindulok. A tavalyi Európa-bajnokság kapcsán szép emlékek fűznek Budapesthez, bízom benne, hogy hazai közönség előtt a Grand Prix-n is jól tudunk majd szerepelni" - jelentette ki.
forrás:MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com