Cselgáncselnök: rutinos csapat utazik

Rutinos magyar csapat utazik a riói olimpiára, a válogatott minden tagja esélyes - kis szerencsével és megfelelő sorsolással - az éremszerzésre - jelentette ki Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke szerdán, amikor bemutatták a sajtónak a nyári játékokra utazó küldöttséget.

"Abban a helyzetben vagyunk, hogy végre nem kell titkolóznunk, eldőlt, hogy nyolc magyar dzsúdós jutott ki egyenes ágon a riói olimpiára.

rio 2016

Decemberben, illetve januárban is tudtuk, hogy hét és kilenc között lesz ez a szám, de csak most vált véglegessé" - fogalmazott az elnök, hozzátéve, hogy a nyolc egyenes ági kvalifikációval Magyarország az első tíz között van.

"Rutinos csapat fog tatamira lépni, a versenyzők valamennyien esélyesek arra, hogy pici szerencsével és megfelelő sorsolással érmes helyezést érjenek el. Úgy gondolom, hogy londoni eredményeinket meg fogjuk tudni erősíteni, illetve túl is tudjuk szárnyalni" - utalt arra, hogy milyen szereplést remél a négy évvel ezelőtti egy ezüst- és egy bronzérem után.

Említést tett még arról is, hogy Gercsák Szabina (70 kg) az utolsó pillanatig európai kvalifikációs helyen volt, de végül lecsúszott a közvetlen kijutásról, szabadkártyában azonban még lehet bízni. Ez június 10-ig dől el.

Kovács Antal, a sportág eddigi egyetlen magyar olimpiai bajnoka, a szövetség kommunikációs- és média alelnöke útravalónak azt mondta: "olyan légkört, hangulatot kell teremteni, hogy mindenki azt lássa, ez egy nagyon erős csapat, amelyben mindenki támogatja a másikat".

"Az éremszerzés bárkinek összejöhet, de többen is akadnak, akik győzhetnek is. Biztos vagyok benne, hogy ebben a csapatban benne van egy aranyérem" - jelentette ki, hozzátéve: a válogatott erőssége, hogy jó közösséget alkot.
A 22 éves világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián (90 kg) szerencsésnek érzi magát, hogy ilyen fiatalon kijutott az olimpiára, és - amint azt az MTI-nek mondta - ha már ott lesz, szeretne emlékezeteset alkotni.

"Nem lesz egyszerű, mivel legalább tízen vagyunk, akik ki-ki meccseket szoktunk vívni, sok múlik majd azon milyen a sorsolás, illetve melyik szakaszban találkozok egy-egy erős ellenféllel. Decemberben és januárban volt egy tüdőgyulladásom, emiatt hét kilót leadtam. Onnan kellett visszakapaszkodnom erőnlétileg. Ez mostanra már sikerült, még az állóképességet és a technikát kell hozzátenni az olimpiáig."

A négy éve, Londonban bronzérmes Csernoviczki Éva (48 kg) alapelvárása saját magával szemben, hogy legalább azt az eredményt érje el, amelyet az első, pekingi olimpiai szereplése alkalmával, amikor hetedik lett.

"Ha az első hét között vagyok, az már jó eredmény. A cselgáncsban persze nehéz jósolni, sok múlik az adott napi formán, a bíráskodáson, illetve a sorsoláson. Kiemeltként az első fordulóban valószínűleg könnyebb ellenfelet kapok majd, de utána már bravúrokra is szükség lesz" - tette hozzá.

A szentendrei sajtótájékoztatón, amely előtt a válogatott tagjai az M4 Sporton látható Hajime című magazin forgatásán vettek részt, Tóth László elnök emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy négy olimpiai ciklus után lesz ismét magyar bíró cselgáncsban a játékokon. Gratulált Fridrich Annamáriának, hogy bekerült a 14 kiválasztott közé, ami - mint jelezte - már csak azért sem volt könnyű, mert a londoni 26-hoz képest jelentősen csökkent a létszám.

Megemlítette még, hogy egy rotációs rendszernek köszönhetően az olimpián az összes versenyző mellett ott lehet majd a saját edzője, amiért köszönetet mondott a Magyar Olimpiai Bizottságnak.

A kétéves kvalifikációs időszak lezárultával eldőlt, hogy Ungvári Miklós (73 kg), Csoknyai László (81 kg), Tóth Krisztián (90 kg), Cirjenics Miklós (100 kg), Bor Barna (+100 kg), Csernoviczki Éva (48 kg), Karakas Hedvig (57 kg) és Joó Abigél (78 kg) szerzett kvótát.

A riói dzsúdótornára augusztus 6. és 12. között kerül sor a 2-es Karióka Arénában.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com