Csökkentett létszám, kiegyensúlyozottabb erőviszonyok

Csökkentett létszámmal, mindössze hat csapattal rajtol szombaton a TippmixPro férfi röplabda Extraliga, melynek a címvédő, a mostani szezonban négy sorozatban is induló Kaposvár az első számú esélyese, de az előzetes erőviszonyok alapján a korábbinál kiegyenlítettebb küzdelemre lehet számítani.Az elmúlt években előbb 12, majd a legutóbbi szezonban 13 résztvevője volt az élvonalnak, ugyanakkor akkora volt a szakadék az élmezőny és a hátsóbb régió csapatai között, hogy a mérkőzések jelentős része unalomba fulladt. Ennek nyomán a magyar szövetség úgy döntött, hogy gyakorlatilag megfelezi az Extraliga létszámát, amiben - az előző idény végeredményét figyelembe véve - ezúttal csak hat együttes szerepel.

A mezőny abból a szempontból így is foghíjasnak mondható, hogy tavasszal a Kaposváron, a MÁV Előrén, a Pénzügyőrön és a TFSE-n kívül a pályán elért eredmények alapján a Kazincbarcika és a MAFC is megőrizte élvonalbeli tagságát, anyagi nehézségek miatt ugyanakkor előbbi csak az NB II-be, utóbbi pedig az NB I-be nevezett. A helyükön a tavasszal hetedik és nyolcadik helyen végző DEAC és MEAFC volt jogosult nevezni, és éltek is a lehetőséggel, így két fővárosi csapat mellett négy megyeszékhelyen lesz extraligás együttes.

Ami az erőviszonyokat illeti: az élcsapatok közül a legkevesebb mozgás a címvédő Kaposvárnál volt, amely bár elveszítette legponterősebb játékosát, a cseh átló Matej Smidlt, az előszezon találkozói alapján a helyére szerződtetett amerikai Jacob Steele képes lesz pótolni.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az összes többi kulcsember továbbra is a szlovén vezetőedző, Zoran Kedacic rendelkezésére áll, az összeszokottság pedig - a szezon elején mindenképpen - a somogyiaknak kedvezhet majd.

Erre már csak azért is szüksége lesz a Magyar Kupában is címvédő Finónak, mert a magyar sorozatok mellett a Közép-európai Ligában (KEL) és a Bajnokok Ligája selejtezőjében is rajthoz áll, utóbbiban ráadásul jövő szerdán már "jelenése van" a bosnyák bajnok OK Napredak Odzak ellen.

Az elmúlt években első számú kihívónak számító, tavaly bajnok és kupagyőztes MÁV Előrénél az elmúlt évekhez képest nagy volt a mozgás, ugyanis amellett, hogy a távozó argentin vezetőedzőt, Omar Pelillót eddigi segítője, a montenegrói Aleksandar Milivojevic váltotta a kispadon, a meghatározó játékosok közül Szabó Vilmos és Pesti Marcell sem tagja már az együttesnek.

A székesfehérváriak is négy sorozatban szerepelnek, ők a bajnokság, a kupa, valamint a KEL mellett a Challenge Kupában indulnak. Amennyiben a MÁV új szerzeményei beválnak, és a fiatal magyar válogatott feladóátló, a tavaly szerződtetett Varga Péter is kulcsemberré tud előlépni, a csapat most is harcban lehet az aranyéremért.

A játékoskeret alapján a harmadik legerősebb csapatnak a Pénzügyőr tűnik. A fővárosiaknál a legfontosabb változás a kispadon történt, ugyanis az a Toronyai Miklós lett a vezetőedző, aki az elmúlt hat évben a Kazincbarcikát irányította, és amellyel a bajnokságban két bronz-, a Magyar Kupában pedig három ezüst- és két bronzérmet szerzett. A tréner több játékosát - közte két feladóját, illetve a kubai Leandro Lescayt - is a fővárosba költöztette Borsod megyéből, s a négy légióssal, valamint a fiatal magyar maggal a Kaposvár és a MÁV csatájába is beleszólhatnak.

Az élvonal másik három együttese várhatóan nagy harcot vív majd egymással a negyedik elődöntős helyért. Az évek óta négy közé vágyó, de oda csak egyszer bejutó DEAC-nál minimális játékosmozgás volt, a meghatározó röplabdázók közül csak az ukrán Vlagyiszlav Pavljuk és a magyar Elleh Jonathan távozott, a helyükre észt légióst, illetve a rutinos Kiss Dánielt szerződtették. A debreceniekhez hasonlóan csak két külföldit foglalkoztató MEAFC két kubai játékos mellett a korábbi válogatott Iván Bencével és az amerikai egyetemről hazatérő Fenyvesi Barnabással erősített, míg a továbbra is csak magyarokkal felálló TFSE - egyelőre - kicsit lefelé látszik kilógni a mezőnyből.

Az egyetemistáknál ugyanakkor az előző szezonban Bartal Gergely vezetőedző már bizonyította, hogy a látszólag gyengébb játékoskeretből is képes kihozni a maximumot - az egyetemisták játékosösszetétele pedig gyakorlatilag nem változott -, így leírni semmiképpen nem lehet a fővárosiakat, már csak azért sem, mert január 31-ig még minden klubnak van lehetősége igazolni.

A csapatok az alapszakaszban három kört játszanak, a harmadik forduló pályaválasztója a 2025/2026-os idény végeredménye alapján mindig az az együttes, amely kisebb helyezési számmal végzett. Mindez azt jelenti, hogy a Kaposvár az utolsó öt meccsét hazai pályán vívhatja, míg a MÁV Előrének csak Somogyba kell elutaznia ezen időszak alatt, a többi riválisát saját csarnokában látja vendégül.

A február 19-ig tartó alapszakasz első és második helyezettje egyből elődöntőbe jut, a maradék négy csapat ezért az egyik fél második győzelméig tartó keresztjátékot vív. Az elődöntők, a döntő és az ötödik helyért rendezett csata - amelyet a négy közé jutástért vívott párharcok vesztesei játszanak - az egyik fél harmadik sikeréig tartanak, a bronzérem megszerzéséhet ugyanakkor elég lesz két mérkőzést nyerni. Az idény végén az utolsó helyezett kiesik. A szezon legkésőbb május 14-én zárul.

A férfi Extraliga mezőnye:

DEAC, Fino Kaposvár, MÁV Előre Foxconn, MEAFC-Peka Bau, Pénzügyőr SE PRO SOURCE, TFSE

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

59 évesen távozott a korábbi Forma-1-es pilóta és négyszeres paralimpiai bajnok, aki nem ismerte a feladás fogalmát.

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

http://ujhazak.com