Csonka forduló következik négy mérkőzéssel

Három nap alatt négy mérkőzésre kerül sor a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik, csonka fordulójában, mivel a címvédő Ferencváros, valamint a MOL Fehérvár találkozóját a két csapat nemzetközi kupaszereplése miatt elhalasztották.A zöld-fehérek Pakson léptek volna pályára, míg a piros-kékek az Újpestet fogadták volna, a két találkozó új időpontját később jelöli ki a versenybizottság. A sorozatban négyszer bajnok Ferencvárost így letaszíthatják az éllovas pozícióból. Erre pontszáma alapján az egyformán veretlen Kisvárdának és Kecskemétnek van a legjobb esélye, ugyanakkor az előző szezon ezüstérmesére és a váratlanul jól rajtoló újoncra is nehéz erőpróba vár, mivel előbbi az ugyancsak veretlen Zalaegerszeg, míg utóbbi az előző szezonban bronzérmes Puskás Akadémia vendége lesz.
    

A másik két összecsapáson nyeretlen gárdák csapnak össze: az újonc Vasas az egy ponttal sereghajtó Budapest Honvédot fogadja, az angyalföldiekhez hasonlóan három döntetlennel kezdő Debrecen pedig a szintén egypontos Mezőkövesdhez látogat az első siker reményében.


    OTP Bank Liga, 4. forduló:
    péntek:
Puskás Akadémia FC-Kecskeméti TE 20.00

    vasárnap:
ZTE FC-Kisvárda Master Good 17.55
Vasas FC-Budapest Honvéd 20.00

    hétfő:
Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 20.00
    A MOL Fehérvár-Újpest FC és a Paksi FC-Ferencvárosi TC mérkőzéseket - a nemzetközi kupákban érintett csapatokra való tekintettel - elhalasztották, az időpontokat később tűzik ki.


    A tabella:
 1. Ferencvárosi TC       2  2   -   -      5-0   6 pont
 2. Kisvárda Master Good  3  1   2   -      7-5   5
 3. Paksi FC              3  1   2   -      7-5   5
 4. Kecskeméti TE         3  1   2   -      2-1   5
 5. Puskás Akadémia FC    3  1   1   1      3-2   4
 6. ZTE FC                2  1   1   -      2-1   4
 7. MOL Fehérvár FC       3  1   -   2      4-6   3
 8. Debreceni VSC         3  -   3   -      4-4   3
 9. Vasas FC              3  -   3   -      3-3   3
10. Újpest FC             3  -   2   1      2-4   2
11. Mezőkövesd Zsóry FC   3  -   1   2      3-6   1
12. Budapest Honvéd       3  -   1   2      3-8   1


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com