Csütörtökön Baján rendezik az idei EKS emléknapot

Csütörtökön, Baján rendezi az idei, immár 16. Eunice Kennedy Shriver emléknapot a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ).Az MSOSZ keddi közleményében emlékeztet, hogy eddig háromszor Budapesten, egyszer-egyszer pedig Kőszegen, Nagykőrösön, Szolnokon, Nyíregyházán, Gyulán, Balassagyarmaton, Nagyatádon, Kazincbarcikán, Debrecenben, Szentesen, Mohácson és legutóbb Diósjenőn bonyolították le a rendezvényt, mindannyiszor nagy sikerrel.

Az eddigi emléknapokon a sportprogramok mellett kulturális műsor színesítette a rendezvényt, nem lesz ez másként Baján sem.

A sportági bemutatók mellett fotókiállítás, faültetés, emléktábla átadás, egészségi szűrővizsgálatok, kézműves játékok, színpadi produkciók, interjúk, beszélgetések, este pedig koncertek várják az érdeklődőket. A 13 órakor kezdődő rendezvény központja a Petőfi-sziget lesz.

A szervezők tájékoztatása szerint az emléknapon ott lesz Märcz Tamás, Szekeres Pál, Schmitt Pál, Vereczkei Zsolt, Mednyánszki Szilvia és Szuper Levente is, de a Világjátékok-aranyérmes speciális olimpikonokat is lehet köszönteni. Az esemény névadója a legendás Kennedy-család tagja volt, John Fitzgerald Kennedy elnök húga, politikusnő, polgárjogi aktivista, producer.

"Eunice Kennedy Shriver elképzelése - mely végül megváltoztatta a világot - az volt, hogy az értelmi fogyatékossággal élő embereknek hangot kell adni. A világnak meg kell mutatni, hogy ezek az emberek megérdemlik, hogy méltósággal, tisztelettel és igazsággal bánjanak velük - s ezt pedig világosan, tisztán és drámaian megtehetjük a sportpályákon. A sporton keresztül fejezhetik ki vágyaikat, örömüket és versenyképességüket - egy szóval humanitásukat" - áll az MSOSZ közleményében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com