Csütörtökön ismét Kolonics György Emlékfutás
Csütörtökön, a nemzeti ünnepen ismét megrendezik a Kolonics György Emlékfutást, amelynek központja a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület (KSI SE) népszigeti vízitelepén lesz.
A szervezők tájékoztatása szerint az esemény az Aktív Magyarország, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, a BBU Nonprofit Kft., a Kolonics György Alapítvány és a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület együttműködésében valósul meg.
Az emlékfutásra 2500 résztvevőt várnak - a nevezés már lezárult -, minden induló egyedi befutóérmet kap. A nap folyamán az érdeklődők a sárkányhajózást is kipróbálhatják. A 21 kilométeres futás mezőnye 10, a 11,5 km-esé 10.30, a 2,4 km-esé pedig 12.15 órakor rajtol. Az alapítvány az emlékfutás alkalmával egy új, nagyszabású kezdeményezés indulását is bejelenti.
Idén a tervek szerint Storcz Botonddal, Varga Ádámmal, Adolf Balázzsal, Korisányszky Dáviddal, Csorba Zsófival, Opavszky Rékával és Kiss Gergő vízilabdázóval is találkozhatnak majd a kilátogatók.
Az eseményt 2009 óta rendezik meg, s azért a nemzeti ünnepen, mert a 2008-ban elhunyt, kétszeres olimpiai bajnok kenus rendszeresen futott a Bécs-Budapest Ultramaratonon, melynek utolsó szakaszaként a futók a forradalom tiszteletére október 23-án, a Hősök terén értek célba.
(Forrás: MTI)
A szervezők tájékoztatása szerint az esemény az Aktív Magyarország, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, a BBU Nonprofit Kft., a Kolonics György Alapítvány és a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület együttműködésében valósul meg.Az emlékfutásra 2500 résztvevőt várnak - a nevezés már lezárult -, minden induló egyedi befutóérmet kap. A nap folyamán az érdeklődők a sárkányhajózást is kipróbálhatják. A 21 kilométeres futás mezőnye 10, a 11,5 km-esé 10.30, a 2,4 km-esé pedig 12.15 órakor rajtol. Az alapítvány az emlékfutás alkalmával egy új, nagyszabású kezdeményezés indulását is bejelenti.

Hozzászólások