De Brandt: a románoktól elszenvedett vereség volt a kulcs

Jan De Brandt, a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a románoktól elszenvedett vereségen múlt, hogy csapata nem jutott nyolcaddöntőbe a budapesti társrendezésű Európa-bajnokságon.A 60 éves belga szakember az MTI-nek úgy értékelt: az észtek mellett a román együttes volt a csoport leggyengébb tagja, s a múlt szombati vereséget követően nem tudott magára találni a csapata.

   
"Közel voltunk ahhoz, hogy legyőzzük őket, de utána már magunkkal is küzdenünk kellett" - fogalmazott De Brandt, aki csalódott volt amiatt, hogy a válogatott nem érte el a célját, azaz nem tudott továbbjutni a csoportjából. "Túl sok egyéni hibát követtünk el, ráadásul a hazai pálya nyomása miatt egyre jobban nőtt a stressz a játékosokban" - jelentette ki a szakember, aki elsősorban amiatt bánkódik, hogy csapata túl sok ajándékpontot adott az ellenfeleknek.
   

"A játékosok hozzáállása, küzdeni tudása ugyanakkor kiváló volt, nagyszerűen dolgoztak az elmúlt négy hónapban, jó időszakot zártunk le, a lányok élvezték a röplabdát" - emelte ki Jan De Brandt. "Az azeri, a horvát vagy éppen a holland csapat mindegyikében van olyan röplabdázó, aki a világ legjobb bajnokságainak egyikében játszik, nálunk ez a tapasztalat hiányzott" - folytatta elemzését a belga szövetségi kapitány.
  

Meglátása szerint ezen a tornán a jövő építése is elkezdődött: két játékos, a 116-szoros válogatott Bokorné Liliom Rita, valamint a 98-szoros válogatott Sándor Renáta is befejezte pályafutását, ezért fontos volt, hogy a fiataloknak - például Németh Anettnek vagy Török Katának - adjon lehetőséget a jobb csapatok ellen is, mert az ilyen mérkőzéseken tudnak fejlődni.
    

"A hollandok elleni találkozó volt az igazi ajándék, mert a közvetlen világelitbe tartozó csapatok ellen ritkán adatik lehetősége játszani egy olyan együttesnek, mint a magyar" - mondta De Brandt. Véleménye szerint magasabb, erősebb röplabdázókra lenne szükség ahhoz, hogy a magyar csapat előre tudjon lépni, ezek megtalálása azonban nem egyszerű feladat.
    

"Magyarországon nincs sok játékos, és bár a sportág az elmúlt években fejlődött, egyes klubok egyre profibban működnek, ez még nem elég" - jelentette ki a szakvezető. Hozzátette: ahhoz, hogy ebben előre lépjen az ország, erősebb bajnokságra, több pénzre és szponzorra lenne szükség. "Négy-ötévnyi munkára van szükség, különösen a 14-18 évesek tehetséggondozásra kell még nagyobb hangsúlyt fektetni. Ha ez sikerül, akkor öt év múlva felnőhet egy olyan generáció, amelyik jobb lesz még a mostaninál is" - fogalmazott Jan De Brandt.
    

Saját jövőjével kapcsolatban az MTI-nek azt mondta: most hazamegy, októberben jön vissza Magyarországra, májusig az edzők képzésében vesz majd részt. "Hogy a válogatottnál mit hoz a jövő, azt még nem tudom. Nekem és a szövetségnek is le kell vonnunk a tanulságokat, aztán meglátjuk, egyezségre tudunk-e jutni a közös folytatásról" - mondta a kapitány, aki szerint fontos, hogy mindkét fél alaposan átgondolt döntést hozzon.
    

"A magyar csapat számára a következő években a folyamatos Eb-szereplés lehet a cél, de Európában nagy a konkurencia, így az sem lesz egyszerű" - mondta De Brandt, aki szerint a fiataloknak sok nemzetközi mérkőzésre van szükségük ahhoz, hogy fejlődjenek, így jól meg kell gondolni, milyen sorozatokban versenyeztessék a magyar csapatot.
    

"Várhatóan jövő augusztusban lesz a következő Eb kvalifikációja, az ottani sorsolástól függően lehet majd tervezni" - zárta értékelését Jan De Brandt. A magyar válogatott egy győzelemmel és négy vereséggel csoportja ötödik helyén végzett az Európa-bajnokságon, ezzel - az előzetes célkitűzését alulmúlva - nem jutott nyolcaddöntőbe.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com