Decsi András: jó úton jár a férfi kardválogatott

A férfi kardválogatott jó úton jár ahhoz, hogy az első négy között maradjon a világranglistán és ezzel olimpiai kvótát szerezzen - véli Decsi András vezetőedző."Feltett szándékunk, hogy a pozíciónkat tartsuk és erősítsük. Nagyon örülnék, ha maradnánk az első négy között és az automatikus kvalifikáció sikerülne" - mondta kedden az M1 aktuális csatornán. A férfi kardcsapat harmadikként kezdte a múlt hét végi, madridi világkupát és negyedik helyével megőrizte pozícióját.

    
"Az hogy az első négyben végeztünk az első állomáson, mindenképpen jó kezdésnek gondolom" - mondta Decsi, hozzátéve, hogy az elődöntőben és a bronzmérkőzésen sem álltak messze a győzelemtől.

A vezetőedző emlékeztetett rá, hogy az egyéves kvalifikációs időszakban a mostani után még négy vk-viadal lesz, az öt eredmény közül a legrosszabb kiesik, és az összesítésbe még az Európa- és a budapesti világbajnokságon elért eredmény számít majd bele. A rangsor első négy helyezettje automatikusan indulhat Tokióban, további négy csapat pedig földrészenkénti megoszlásban kerül majd a mezőnybe. A válogatott kvalifikációja esetén egyéniben három magyar indulása garantált.
    

Decsi András elárulta, a riói játékok után egyértelmű célként határozták meg, hogy a féri kardválogatott 2008 után ismét olimpián szerepeljen. "Ennek megfelelően próbáltuk meg felépíteni a csapat képét és összetételét. Úgy gondolom, hogy jó úton járunk, nagyon egységes és meggyőző képet mutat a válogatott most már hosszú idő óta" - vélekedett.
   

A londoni olimpiára nem jutott ki a magyar válogatott, a rióin pedig a rotációs rendszer miatt nem szerepelt a programban a férfi kardcsapatok versenye, Tokióban viszont teljes programot bonyolítanak le. Decsi András kérdésre reagálva kitért arra is, hogy Szatmári András, a 2017-es év egyéni világbajnoka, még nem épült fel combizom-sérüléséből, amely miatt kihagyta a két héttel ezelőtti, szöuli Grand Prix-t, Madridban pedig csak egyéniben indult, a csapatküzdelmeket nem tudta vállalni.
   

"Az egyéni versenyben nyilvánvalóvá vált, hogy még nem tudott megfelelően regenerálódni" - mondta, majd jelezte, hogy a két hét múlva sorra kerülő moszkvai GP-t is kihagyja. "Remélhetőleg az Eb-re már készen fog állni" - tette hozzá. A kontinensviadalt június közepén rendezik Düsseldorfban. Szó esett arról is, hogy a világranglistán éllovas, tavaly és tavalyelőtt is világbajnok dél-koreaiakkal szemben az utóbbi években gyakran maradtak alul a magyarok.
  

"Úgy gondolom, az elmúlt időszakban sikerült arra a szintre érni, hogy felvegyük velük a küzdelmet. Itt nüanszokról van szó, amivel még jelenleg esetleg vereséget szenvedünk, de bízom benne, hogy amikor majd eljutunk arra a pontra, hogy egy világversenyen ismét velük küzdhetünk éremért, akkor azok a találatok majd a mi javunkra fognak fordulni" - mondta Decsi, majd úgy folytatta: - "Jó úton járunk a feltérképezésükkel. Természetesen készen kell állni a megújulásra, mert ők is képesek arra, hogy újabb és újabb megoldásokkal rukkoljanak elő".


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

http://ujhazak.com