Dénes Mercédesz kikapott a kétszeres világbajnoktól

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Dénes Mercédesz második mérkőzésén nem tudott bravúrt bemutatni és kikapott a kétszeres vb-győztes fehérorosz riválisától a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság keddi versenynapján.Az érdiek versenyzője a selejtezőben remek teljesítménnyel verte a dél-koreai Kim Hjung Dzsót, s a nők - olimpiai műsorán is szereplő - 53 kilogrammos kategóriájának elitjébe tartozó fehérorosz Vanesza Kaladzinszkaja ellen is jó teljesítményt nyújtott a nyolcadöntőben, ám ez kevésnek bizonyult.

   
A mérkőzés elején egyik fél sem kockáztatott, leginkább méregették egymást, s igyekeztek kerülni a kockázatos szituációkat. A meddő állóharcban a bírák Dénest látták passzívabbnak ezért másfél percen belül kétszer is fegyelmeztették, a második után pedig a magyarnak fél perce volt akciót csinálni. Ez nem jött össze, így a fehérorosz került 1-0-ás előnybe, a pihenőre mégsem ő vonulhatott le jobb helyzetben. Ugyanis alig tíz másodperccel az első menet vége előtt, Dénes remekül kontrázott meg egy támadást, csípődobással letekerte riválisát, aki éppen átbillent, majd visszatámadott és mögé ment.


A bírók a magyar akcióját nem adták meg először, így a visszatámadást sem, ám Ritter Árpád kapitány videózást kért, mely alapján egyértelmű volt a billentés. Ezek után a magyar kettő, ellenfele pedig egy pontot kapott, a 2-2 pedig a nagyobb értékű akció miatt Dénes Mercédesznek volt kedvező.  A magyar vezetés nem tartott sokáig, mert a második szakasz elején a fehérorosz birkózó fejlefogás után négy pontért eldobta 25 éves riválisát, aki a folytatásban mindent megpróbált, de nem járt sikerrel. Kaladzinszkaja nagyon stabilan védekezett, nem adott lehetőséget ellenfelének.
   

"Jól helytálltam, ennek örülök, persze egy vesztes meccs után nem lehetek elégedett" - kezdte értékelését az MTI-nek Dénes Mercédesz, aki búcsúzott, mivel nem sokkal később a fehérorosz kikapott a világranglistán második kínai birkózótól. "Egy akció döntött most. Az első menetben tudtam, hogy mit akar csinálni, s bele tudtam kontrázni. A másodikban sajnos olyan jól befogta a fejem, hogy nem volt esélyem kijönni belőle, vagy belefogni, annyi választásom volt, hogy a hátamra esem, vagy eltörik valamim. Utána állásból nem adott helyet, nem tudtam megmozgatni, sajnálom."


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com