Dibusz: bízunk benne, hogy nemsokára visszatérünk

Dibusz Dénes, a Nemzetek Ligája A divíziójából vasárnap kiesett magyar labdarúgó-válogatott kapusa azt mondta: bíznak benne, hogy nemsokára visszatérnek a legmagasabb osztályba.A törökök elleni párharc vasárnap esti, 3-0-s vendégsikerrel zárult visszavágójáról a hálóőr úgy vélekedett, hogy az első félidőben megvoltak a lehetőségeik, amelyekből megszerezhették volna a vezetést.

"Elég hasonló képe volt a kinti és a mostani találkozónak, az első félidőt mi uraltuk, de a nagyon fontos első gólt sajnos mégsem mi lőttük. A büntető után kicsit az volt az érzésem, hogy elvesztettük azt a higgadtságot és szervezettséget, ami addig megvolt. Picit kétségbeesetten próbáltunk az eredmény után menni. Ennek volt a következménye a második kapott gól. Onnantól kezdve a kérdés, hogy ki fogja a A divízióban folytatni, eldőlt. Ezzel együtt szerettük volna a második félidőt úgy lehozni, hogy ezt a találkozót legalább ne veszítsük el, sajnos nem sikerült" - elevenítette fel a Puskás Arénában történteket a Ferencváros kapusa hozzátéve, hogy a harmadik gólnál már teljesen dekoncentrált volt a csapat.

"Nagyon csalódottak vagyunk, mert arra készültünk, hogy ebből egy éles mérkőzés legyen" - nyilatkozott a vegyes zónában Dibusz. A Nemzetek Ligája A divíziójáról azt mondta: két nagyszerű idényt játszottak itt.

"Nagyon sok minőségi ellenféllel találkoztunk, olyan csapatok jöttek ide hónapról hónapra, amelyekre korábban éveket, évtizedeket kellett várni, és tétmeccseket játszhattunk velük. Nem is vallottunk szégyent, hiszen az elmúlt két kiírásban csak az olaszok tudtak minket itthon megverni, ez szerintem nagyon nagy dolog. Sajnos most újra fel van adva lecke, a B divízióból fel kell jutni, de úgy gondolom, hogy ez a két szezon mindenkinek emlékezetes marad" - nyilatkozott Dibusz.

Mint mondta: teltházas, jó hangulatú mérkőzések vannak a hátuk mögött, amely nagy élmény volt, ahogy a szurkolók nagyszerű támogatása is.
"Bízunk benne, hogy nemsokára visszatérünk" - tekintett pozitívan a jövőbe Dibusz Dénes. A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott vasárnap a Puskás Arénában a vendég török csapattól, amely így 6-1-es összesítéssel megnyerte a Nemzetek Ligája élvonalbeli tagságáért rendezett párharcot.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com