Dicsérik a Merkely professzor vezette orvoscsapatot

Kijutott az elismerés a vasárnap záruló magyarországi vizes világbajnokságon az orvosi hátteret biztosító, Merkely Béla professzor vezette csapatnak: a nemzetközi szövetség (FINA) orvosi bizottsága dicsérte meg külön a tevékenységét a csaknem félezer ember alkotta orvos-egészségügyi csoportnak."Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk, és természetesen jól esett, hogy a FINA illetékes testülete is elismerő szavakkal illette munkánkat, kijelentve, hogy maximálisan elégedettek velünk" - mondta az MTI-nek Merkely Béla, akit szombaton beválasztottak a világszövetség orvosi bizottságába.

"Igyekeztünk megfelelni a ránk szabott feladatoknak, hogy a vb teljes időtartama alatt folyamatos legyen a készenlét, s ha szükséges, azonnal cselekedjünk" - jelentette ki a professzor, aki a Semmelweis Egyetem klinikai központjának elnöke, a tanintézmény rektorhelyettese és a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója is egy személyben. "Mintegy százhetven orvos, ugyanennyi önkéntes és csaknem kétszáz szakdolgozó kapott helyet a csapatunkban, amelyben amúgy az összes hazai orvosegyetem képviselteti magát.


Vannak közöttünk gyógyszerészek, diplomás ápolók, mentők, medikusok is, és nincs egyetlen olyan önkéntesünk sem, akinek ne lenne köze az egészségügyhöz." A csoport tagjai a hazai vb valamennyi helyszínén, Budapesten és Balatonfüreden is ott voltak és vannak folyamatosan. "A két füredi uszoda mellett a Duna Aréna, a Hajós, a BVSC, a Tüske és a Császár-Komjádi uszodák ellátását kellett és kell a vb végéig biztosítanunk.


Az úszóversenyeknek otthont adó Duna Arénában három orvosi központot is működtetünk" - említette a professzor, aki adatokkal is szolgált. "Eddig olyan ötszáz fizioterápiás beavatkozást végeztünk, s közel nyolcszáz kezelést a helyszíneken. Különböző megbetegedések, kisebb végtagsérülések, ujj-, arc-, szem-, fül-, orrsérülések fordultak elő leginkább, operálnunk is kellett és belgyógyászati betegségek is akadtak. A világbajnokság végéhez közeledve pedig, amikor már jobban foglalkoznak magukkal a sportolók, a fogászati ellátás is rendkívül népszerűvé vált."


Merkely Béla kitért rá, hogy újraélesztésre szerencsére nem volt szükség, de vízből való mentés több is akadt, főleg a balatoni nyíltvízi versenyek idején. Ezzel összefüggésben is méltatta azt a hatékony együttműködést, amelyet a vízi mentőkkel és az Országos Mentőszolgálattal közösen folytattak a vb alatt. "Nagyon szorosan dolgoztunk együtt, igazi koprodukcióban és teljesen összehangoltan, napi szinten többször egyeztetve végeztük a feladatokat" - hangsúlyozta.


Az orvos-egészségügyi csapatnak a vasárnappal még nem ér véget a munkája. "Most pár nap pihenő következik, utána viszont jön az újabb nagy feladat: a szintén hazai rendezésű Masters-világbajnokság. Itt több mint tizenkétezer, huszonöt és száz év közötti amatőr sportolóval kell foglalkoznunk. Olyanokkal, akiknek nincs sportorvosi igazolásuk, csupán nyilatkozatuk van arról, hogy vállalják a felelősségét a sportolásnak" - jelezte előre a várható nehézségeket is Merkely Béla.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com