Díjat alapított Dávid Sándor emlékére az MNASZ

Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás újságíró emlékére."Dávid Sándor, vagy ahogy a sportág rajongói évtizedeken át ismerték, +Lapaj+, a magyar autó- és motorsport újságírás legmeghatározóbb alakja volt. Cikkeivel, televíziós műsoraival és közvetítéseivel generációk sora számára hozta közelebb és szerettette meg a technikai sportokat, köztük az imádott autósportunkat" - áll az MNASZ-nek az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. A szövetség kiemeli: a régi Magyar Televízió Autó Motor Sport című műsora a magyar technikai sportok legfontosabb televíziós fóruma volt, amelynek meghatározó szerkesztője és műsorvezetője volt hosszú éveken keresztül.

1976 és 1998 között a Forma-1-es futamok első és egyik ikonikus magyar kommentátoraként vált országosan ismertté, miközben a hazai autósport, a rali és a technikai sportok egyik legfontosabb népszerűsítője volt. A Hungaroring sajtófőnökeként, majd az Eurosport magyar szerkesztőségének alapító tagjaként is jelentős szerepet vállalt a sportág hazai médiamegjelenésének alakításában.

Az MNASZ jelezte, szeretné megőrizni a legendás kommentátor, riporter és szerző szellemi örökségét a most megalapított Dávid Sándor-díjjal. Ezt az MNASZ elnöksége a szövetség média munkabizottságának javaslatára - Dávid Zsófiával és ifj. Dávid Sándorral egyeztetve - évente egy alkalommal ítéli oda annak, aki az adott évben a legtöbbet tette a magyar autósport népszerűsítéséért, a hazai autósport-kultúra építéséért és gazdagításáért a nyomtatott sajtóban, az elektronikus médiában, valamint online tartalomkészítőként.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

59 évesen távozott a korábbi Forma-1-es pilóta és négyszeres paralimpiai bajnok, aki nem ismerte a feladás fogalmát.

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

http://ujhazak.com