Díjat alapított Fenyvesi Máté családja, amelyet minden évben az FTC U15-ös egyik játékosa kaphat meg

Díjat alapított a kilencven éve ezen a napon született Fenyvesi Máté családja, az elismerést minden évben a klub olyan U15-ös korosztályú játékosa kaphatja meg, aki több területen a Ferencváros 76-szoros válogatott balszélsője szellemiségének megfelelően teljesít.A keddi ünnepi eseményen az alapító okiratot aláíró Fenyvesi Beatrix - Fenyvesi Máté lánya - hangsúlyozta, hogy testvérével, Leventével szeretnék édesapjuk emlékét így is megőrizni. Szándékuk szerint ez a díj megörökíti majd azt a sportteljesítményt és szellemiséget, amely Fenyvesi Mátét nemcsak a gyermekek, hanem az utána következő generációk számára is igazi példaképpé emelte. Hozzátette: az elismerést azért egy U15-ös korosztályú fiatalnak adományozzák, mert édesapjuk tehetségét annak idején ebben a korosztályban fedezték fel Jánoshalmán. A pályafutása után állatorvosként dolgozó névadó tulajdonságai közül kiemelte önzetlen segítségnyújtását, nagy fizikai és lelki erejét, kitartó szorgalmát, gyorsaságát és robbanékonyságát. Bízik abban, hogy a díj inspiráló lesz a fiatalok számára, és a jövőben minél több tehetség kerül majd ki a klub utánpótlásából.
    

Kubatov Gábor, az FTC elnöke azt hangsúlyozta, hogy Fenyvesi Máté csendes példakép volt, akit a mai nyelven fogalmazva kevés duma és sok tett jellemzett, és ez igazán ritka mostanság. Felidézte, hogy 1965-ben ő fejelte a Fradi történetének legfontosabb, VVK-győzelmet jelentő gólját, majd 1999-ben, egy nehéz időszakban a klub vezetését is átvette.
    

Fenyvesi Levente ismertette, hogy a 80 mm méretű, Fenyvesi Máté arcképét ábrázoló bronz plakettet évente egyszer annak a fiatal ferencvárosi labdarúgónak ítélik oda, aki a legkiemelkedőbb sportteljesítmény mellett legalább jó átlagú iskolai tanulmányi eredményt ér el, valamint a pályán és azon kívül is példamutató sportszerű magatartást tanúsít. A díj elnyeréséhez további, de nem kötelező elvárás a mérkőzéseken nyújtott magas színvonalú támadójáték. A kitüntetéshez 250 ezer forint pénzjutalom is jár, amelyet készpénzben, vagy sportszerutalvány formájában az alapító biztosít.
    

Hajnal Tamás, az FTC sportigazgatója arról beszélt, hogy 15 évesen a fiataloknak az az álmuk, hogy jó labdarúgókká váljanak. Az utánpótlás-nevelésben azonban nemcsak ez számít sikernek, hanem az is fontos, hogy a tanulmányokhoz is ugyanazzal az alázattal és szorgalommal álljanak hozzá, mint a labdarúgáshoz és hogy később az élet más területén is sikeresek legyenek.
    

A díj odaítéléséről az FTC mindenkori elnöke, a klub akadémiájának szakmai igazgatója, az U15-ös korosztály vezetőedzője, valamint az alapító közösen dönt és minden évben a szezon hazai zárómérkőzését megelőzően adják majd át.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

http://ujhazak.com