Dina és Fetter a jövő bajnokai lehetnek az EOLO-Kometa általános igazgatója szerint

Dina Márton és Fetter Erik a jövő bajnokai lehetnek az EOLO-Kometa országúti kerékpáros csapat általános igazgatója szerint.Fran Contador - a hétszeres Grand Tour-győztes Alberto Contador testvére - a Tour de Hongrie szerdai nyitóetapja előtt az MTI-nek leszögezte: a sportmenedzser Ivan Bassóval együtt mindhárman elégedettek azzal, ahogy lépésről lépésre fejlődik a csapat. 2018 és 2020 között kontinentális besorolású volt, idén már a másodvonalat jelentő pro csapatok közé tartozik, és úton van az újabb nagy cél, a World Tourba kerülés felé.

    
"Ugyanakkor a filozófiánk, az értékeink szem előtt tartása továbbra is elsődleges számunkra, hiszen versenyzőink és a stábtagjaink személyében is jó embereket szeretnénk a csapatunkban tudni. A nagy bajnokok nem csupán gyorsan tekernek, de a kerékpározáson kívül is példaképek" - fogalmazott Fran Contador.
    

Kiemelte az EOLO-Kometa két magyar versenyzőjét, Dina Mártont és Fetter Eriket, akik meglátása szerint megfelelnek ennek az értékrendnek. "Mindketten nagyon tehetségesek, azon dolgozunk velük, hogy a jövő bajnokai lehessenek. Márton a Giro d'Italián gyűjt tapasztalatokat, ami a világ második legfontosabb versenye a Tour de France után. Erik pedig itt a magyar körverseny hegyi szakaszán mutathatja meg, hogy milyen remek formában van, és érhet el jó eredményt az összetettben. Örülünk, hogy a csapatunkban vannak, és reméljük, a jövőben még több hozzájuk hasonló kerékpárost szerződtethetünk."
    

Az EOLO-Kometa edzői változatlanul tartják a kapcsolatot Dér Zsolttal, a magyar válogatott szövetségi kapitányával a magyar tehetségekkel kapcsolatban - tette hozzá. A 21 éves Fetter Erik az MTI megkeresésére elmondta: az olasz bejegyzésű prokontinentális csapat szeretne minden nap részt venni a szökésben, a négy, várhatóan sprinttel záruló etapon pedig Luca Pacionit segítik majd. "Az összetettre pedig vagyok én. A csapat bízik bennem, tudják, hogy jó lehetek" - szögezte le, megemlítve: a csapat részéről nincs, saját maga miatt viszont annál nagyobb a nyomás és komolyabbak az elvárások.
    

"Ha az első tízben tudnék zárni, annak nagyon örülnék. Az előző Tour de Hongrie-n az edzésbalesetem után törött csontokkal, nyakmerevítőben, nézőként vettem részt, most pedig nem egész egy évvel később egy profi csapat főembereként vagyok itt." Meglátása szerint a verseny a Balassagyarmat - Gyöngyös-Kékestető királyetapon, Mátraháza után fog eldőlni.
    

"Pozitív, hogy ismerem a hegyet, tudom, hol nem éri meg és hol jó támadni, ez egy kis előny. Remélem, lesz néhány versenyző, akinek idén is beletörik a bicskája" - utalt a tavaly túl korán támadó ausztrál Damien Howsonra (BikeExchange), aki szerinte idén nem fogja elkövetni újfent ugyanazt a hibát. Ő maga múlt szombaton edzett öt órát a Mátrában, így friss emlékekkel várja a szombati királyetapot. A 42. Tour de Hongrie szerdán (ma) 13.45-kor a Siófok-Kaposvár szakasszal veszi kezdetét.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com