Dolph Lundgren az öttusa nagykövete

Az akcióhős Dolph Lundgren az öttusa nagyköveteként segíti a sportág nemzetközi szövetségét (UIPM) a 2028-as, Los Angeles-i olimpiáig vezető úton.A svéd születésű színész kapcsolata régre nyúlik vissza a játékok programján 1912 óta szereplő sportággal, 1994-ben főszereplője volt az Öttusa című filmnek, majd az 1996-os atlantai olimpián csapatvezetőként tevékenykedett a hazaiak mellett. Mostani elköteleződésével Lundgren a jelentős változásokon átesett öttusa támogatását vállalta - a UIPM keddi közleménye szerint.

"Évek óta ismerem Dolphot, nem tudnék nála megfelelőbb embert elképzelni, aki megtestesítheti az öttusa átalakulásának történetét" - reagált az együttműködés megkötésére Rob Stull, a nemzetközi szövetség amerikai elnöke.

"Érti a sportágunkat, tisztában van az olimpiai értékekkel, és az az út, amelyen haladva öttusázóból hollywoodi ikonná vált, több olyan tulajdonságot megjelenít, amely a sportolóinkat jellemzi. Ilyen a sokoldalúság, a rugalmasság és a nyitottság a kihívásokra. Nagyon szórakoztató lesz, hogy velünk tart a 2028-as Los Angeles-i olimpiáig vezető úton."

"Az öttusa évek óta része az életemnek, ezért is nagy megtiszteltetés, hogy ebben az új szerepkörben újra kapcsolatba kerülhetek ezzel a sportággal" - fogalmazott a 68 éves Lundgren.

"Leginkább a fejlődés mozgat meg. Az akadályverseny hihetetlen energiát és atletikus teljesítményt hoz magával, miközben a sportág hű marad az értékeihez, az egyedülálló alkalmazkodóképességhez és a hősiességhez, ami mindig is egyedivé tette. Miután Los Angelesben találkoztam néhány sportolóval, látom, hogy ugyanolyan elkötelezettek és inspirálóak, mint azok az öttusázók, akiket évekkel ezelőtt ismertem. Alig várom, hogy segíthessek az UIPM-nek abban, hogy megismertesse az új közönséggel ezt a csodálatos sportágat, miközben készülünk az olimpia visszatérésére Los Angelesbe."

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

59 évesen távozott a korábbi Forma-1-es pilóta és négyszeres paralimpiai bajnok, aki nem ismerte a feladás fogalmát.

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

http://ujhazak.com