Dombvári mindent vitt, Horváth és a Szabó, Kozák duó is duplázott

A kajakos Dombvári Bence a négyes és az egyes után szombaton Hufnágel Tiborral párosban is nyert 1000 méteren a kajakosok és kenusok második olimpiai válogatóján, Szegeden, a honvédos duó ezzel megismételte egy hónappal ezelőtti sikerét.kajak-kenuFérfi K-1 200 méteren a győri Horváth Bence is második győzelmét aratta, és a papírformát igazolva duplázott K-2 500 méteren a világbajnoki címvédő Szabó Gabriella, Kozák Danuta kettős is. A férfi kajakpárosok egy kilométeres fináléját a Somorácz Tamás, Gacsal Ákos kettős kezdte a legjobban, féltávnál ők vezettek, de aztán 600 méter körül átvették a vezetést Hufnágelék.

A verseny egy pontján már két hajóhossz is volt az előnyük a mezőny többi tagjával szemben, s hiába próbálta beérni őket a remekül hajrázó Tóth Dávid, Kulifai Tamás egység, ismét ők érkeztek elsőként a célba. A tavaly eltiltását töltő Dombvári így három számban is válogatót nyert, miután csütörtökön a négyessel, pénteken pedig egyesben győzött.

Férfi K-1 200 méteren az első válogatón is győztes győri Horváth Bencének gyakorlatilag nem volt ellenfele, jó rajt után egyből az élre állt, s az előnyét csak növelte a célig.
A többiek megszorongatni sem tudták a kirobbanó formában lévő kajakost, aki társával, Szomolányi Mátéval még a 200 méter páros szétlövésében is érdekelt lesz.

A női K-2 500 méter fináléja sem hozott izgalmakat, miután az első fordulóban is győztes Szabó, Kozák duónak mindössze egy komoly kihívója volt, a frissen alakult Kárász Anna, Csipes Tamara kettős, de utóbbi nem igazán tudta megszorongatni a világbajnoki címvédő egységet. Szabóék gyakorlatilag rajt-cél győzelmet arattak úgy, hogy a célba több mint egy hajóhossz előnnyel érkeztek, azaz simán nyerték a válogatót.

Közben eldőlt, hogy a férfi kajakpárosok 200 méteres számában (Tótka Sándor, Molnár Péter-Szomolányi Máté, Horváth Bence) vasárnap délelőtt, míg C-1 1000 méteren (Vajda Attila-Vasbányai Henrik) és C-1 200 méteren (Hajdu Jonatán-Nagy Péter-Lantos Ádám) hétfőn délelőtt rendezik a szétlövést az olimpiai csapatba kerülésért - erről Storcz Botond vezetőedző tájékoztatta az MTI-t.

A 12 ötkarikás szám közül korábban háromban dőlt el, hogy ki a hazai különcsata győztese, a többiben a mostani, vasárnapig tartó viadal a válogató második fordulója.
A női kajakosoknál Kozák 500 méteren, Douchev-Janics Natasa pedig 200 méteren, míg a férfi kenusoknál Vasbányai és Mike Róbert 1000 méteren már korábban megnyerte a magyar válogatót azzal, hogy a duisburgi világkupán, illetve az azt követő úgynevezett szétlövésen jobbnak bizonyult hazai ellenfelénél.

A női kajaknégyest az egyesben és párosban nyújtott teljesítmények alapján állítják össze (csapathirdetés várhatóan kedden), míg a férfi kajakos kvartettek hazai versenyében Hufnágel Tibor, Dombvári, Ceiner Benjámin és Kugler Attila győzött csütörtökön, így ebben a számban ők indulhatnak a moszkvai Európa-bajnokságon, s ha ott megfelelően szerepelnek, az olimpián is.

A Rióba utazó magyar csapat összetétele a június 24-26-án sorra kerülő Eb-t követően válik véglegessé. A magyaroknak 17 kvótájuk - 8 férfi kajakos, 5 női kajakos és 4 férfi kenus - van az augusztusi ötkarikás játékokra.
A vasárnapig tartó szegedi regatta az ötkarikás műsorban nem szereplő számokban a moszkvai kontinensviadal válogatója.

A szombati dobogósok:
férfiak:
---------
K-2 1000 m:
1. Hufnágel Tibor, Dombvári Bence (BHSE) 3:19.508 p
2. Tóth Dávid, Kulifai Tamás (Vasas) 3:20.358
3. Ilyés Róbert, Koleszár Mátyás (BHSE) 3:22.851

K-1 200 m:
1. Horváth Bence (Graboplast Győr) 35.160 mp
2. Birkás Balázs (EDF Démász Szeged) 35.648
3. Csizmadia Kolos Attila (FTC) 36.517

C-2 200 m (nem olimpiai szám):
1. Nagy Péter, Lantos Ádám (Graboplast Győr) 39.426 mp
2. Sarudi Pál, Forgó Christopher (Közgép SE) 40.251
3. Devecseri Ádám, Dóczé Patrik (Graboplast Győr) 41.232

nők:
----
K-2 500 m:
1. Szabó Gabriella, Kozák Danuta (BHSE, UTE) 1:41.319 p
2. Kárász Anna, Csipes Tamara (EDF Démász Szeged, BHSE) 1:43.238
3. Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter (UTE) 1:46.056

C-2 500 m (nem olimpiai szám):
1. Devecseriné Takács Kincső, Balla Virág (Graboplast Győr) 2:08.738 p
2. Lakatos Zsanett, Bragato Giada (Graboplast Győr, Tiszaújvárosi KKSE) 2:13.463
3. Kaszás Klaudia, Kisbán Zsófia (MTK, Lágymányos) 2:14.401

később:
női K-2 200 m (nem olimpiai szám) 17.44
A válogató további döntős programja:

vasárnap:
döntők 9.12-től
férfi K-2 200 m szétlövés 11.30

hétfő:
férfi C-1 200 m szétlövés 10.00
férfi C-1 1000 m szétlövés 10.00

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 20

http://ujhazak.com