Döntetlenről indul a visszavágó, nyílt az Inter-Barcelona elődöntős párharc kimenetele

Döntetlenről indul az Internazionale és a Barcelona elődöntős ütközetének visszavágója a labdarúgó Bajnokok Ligájában, ami papíron a kedden otthon játszó milánóiaknak kedvez, de ezen a szinten, hasonló játékerőt képviselő csapatok esetében nem feltétlenül jelent egyértelmű előnyt a hazai pálya.Múlt szerdán úgy játszott 3-3-at a két csapat, hogy a katalánoknak 0-2-ről kellett felállniuk, majd 2-3-ról is egyenlítettek. A barcelonai találkozó után Hansi Flick, a hazaiak vezetőedzője és Simone Inzaghi, az Inter mestere is Lamine Yamalt méltatta, aki kétgólos hátrányban pazar gólt szerezve adott önbizalmat társainak és egyébként is sok gondot okozott a milánói védőknek.

A spanyol válogatott futballista nagyszerű egyéni akció után talált a kapuba: előbb két milánói riválisát kicselezte, majd hajszálpontosan csavart a jobb sarokba úgy, hogy a labda a kapufáról pattant a hálóba.

Yamal 17 évesen 291 naposan minden idők legfiatalabb labdarúgójaként volt eredményes a legrangosabb európai kupasorozat elődöntőjében, a korábbi csúcsot a francia Kylian Mbappé tartotta, aki 2017-ben 18 esztendősen szerzett gólt.

Különleges tett fűződik Marcus Thuramhoz is, aki a leggyorsabb BL-elődöntős találattal juttatta vezetéshez csapatát: még csak fél perc telt el a mérkőzésből, amikor Denzel Dumfries beadása után hat méterről sarkazott a kapuba. Az olasz csapat egyébként remekül kontrázott Barcelonában, helyzeteit nagy hatékonysággal értékesítette. Erre a visszavágón is szüksége lehet, mert a remek támadópotenciállal rendelkező Barcelona Milánóban is esélyes arra, hogy gólt vagy gólokat szerezzen.

A katalán csapatnak összességében pozitív a mérlege az Interrel szemben a BL-ben, 13 találkozóból hatot megnyert, és öt döntetlen mellett csak kétszer veszített. Az Internazionale viszont a mostani kiírásban remekel, nyolc meccset hozott le kapott gól nélkül.

Amúgy a milánói kék-feketéknek nem megy túl jól spanyol csapatok ellen, a legutóbbi 19 találkozójukból csak hármat nyertek meg öt döntetlen és 11 vereség mellett. A San Siróban sem sokkal jobb a helyzet: három siker, négy döntetlen és három vereség. Oda-visszavágós párharcok közül az Inter ötöt nyert meg és 10-et vesztett el spanyol együttesekkel szemben.

A Barcelona e tekintetben hatékonyabb, olasz alakulatok ellen kétfordulós párharcokat tekintve tízből jött ki győztesen és ötször maradt alul. A múlt heti mérkőzésen sérülés miatt a hazaiaktól Jules Koundét, a vendégektől Lautaro Martínezt le kellet cserélni. A hétvégi bajnoki fordulóban egyikük sem játszott. A korábban megsérült Benjamin Pavard-t illetően Inzaghi az odavágó után úgy fogalmazott, az ő bevetését elképzelhetőnek tartja a második mérkőzésen, Martínezét viszont valószínűtlennek.

A legutóbbi bajnoki fordulóban szeptemberi térdsérülését követően visszatért a Barca kapujába Marc-André ter Stegen, míg Robert Lewandowski felépülését három hétre prognosztizálták az április 19-én elszenvedett combsérülése után, így elvileg még nem bevethető.

Az Internazionale szombaton 1-0-ra győzött otthon a Verona ellen, ezzel az összes sorozatot tekintve öt mérkőzésből álló nyeretlenségi szériát zárt le, míg a Barcelona ugyanaznap a Valladolid vendégeként gyűjtötte be 2-1-es sikerével a három pontot. Előbbi csapat második az olasz bajnokságban, utóbbi vezeti a La Ligát.

A Barcelona 2015-ös diadala után próbál ismét fináléba jutni, míg az Inter két éve szerepelt a döntőben, viszont nyernie legutóbb 2010-ben sikerült, akkor ráadásul a négy között éppen a Barcelonát búcsúztatta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com