Döntőket játszana a következő idényben az NKA Universitas Pécs

A bajnokságban és a Magyar Kupában is a döntőt szeretne játszani a női kosárlabda NB I-ben és az Európa Kupában szereplő NKA Universitas Pécs kosárlabdacsapata - hangzott el a pénteki sajtótájékoztatón a baranyai vármegyeszékhelyen.Djokics Zseljko vezetőedző közölte: a rendkívül fiatal, 22 év átlagéletkorú csapat egyben van, a hangulat kiváló, a felkészülés pedig jól sikerült. Az előző idényben a bajnokságban és a kupában a harmadik helyen, míg az Európa Kupában a legjobb tizenhat között végzett a csapat, amelynél a bajnoki és kupadöntőbe jutás a cél - jelentette ki.

Mint mondta, céljuk az is, hogy még többen látogassanak ki a hazai mérkőzésekre, a tavalyi szezonnál is több meccsen legyen teltház, ugyanis ez az együttes nagyon hasonlít ahhoz, mint amilyen a pécsi női kosárlabdacsapat a "régi szép időkben" volt - utalt a Rátgéber László mesteredző által fémjelzett időszakra.

Kiemelte, az előző szezonban szereplő keret nyolcvan százaléka megmaradt: Zsebe-Weninger Virág és Kiss Angelika távoztak, míg Dúl Panka a TFSE-MTK-tól, Varga Alíz pedig a Sopron Baskettől érkezett.

A csapat Magyarország legjobbja, vélekedett, ezt pedig a pályán is meg kell mutatni.

Kitért arra, hogy a kulcsjátékosok közül van még - így Studer Ágnes - aki sérülése, más - a WNBA-ben is szereplő Lexi Held - külföldi szereplése miatt nem tudja az első hetekben megkezdeni a szezont, októbertől azonban kiegészül a táraság, s reményei szerint a nemzetközi mérkőzésekre, majd a szezon második felében sorra kerülő rangadókra, ki-ki meccsekre erős, összetartó csapat áll össze.

Studer Ágnes, a klub válogatott kosárlabdázója, csapatkapitány közölte: nagy pozitívum, hogy már a felkészülés alatt megismerték az új játékosokat, továbbá, hogy sokan korosztályos kontinens- és világtornán szerepeltek. Hozzáfűzte: a tavalyi idényben már nagyon kezdett összeállni a csapat, idén ez csak jobb lesz, hiszen a társaság nagy része maradt. A legfontosabb cél a bajnoki és kupaszereplés javításán túl hogy a nemzetközi porondon is nyerjenek meccseket idegenben - hangsúlyozta.

Josepovits Kinga azt mondta, nagyon várja a szezont, ahogy mindenki más is, ugyanis a mielőbb szeretne pályára lépni. A játékos nyáron a Basketball Without Borders nemzetközi táborában szerepelt és bekerült az All Star-csapatba.

Éles Péter, a klub sportszakmai igazgatója azt emelte ki, hogy a klub egyik fontos pillére továbbra is a Nemzeti Kosárlabda Akadémia, illetve az erősségüket az onnan érkező játékosok jelentik.

Jelezte, a Csatával, a Sopron Baskettel és az Újbudával lejátszandó felkészülési mérkőzéseik után az olasz élvonalban a legjobbak között számon tartott Reyer Venezia meghívására Velencében játszanak két mérkőzést.

A sportszakmai igazgató az MTI érdeklődésére közölte: a nemzetközi porondon, az Európa Kupában az előző idényben a legjobb 16-ba jutottak, így idén már az első kalapból sorsolták őket. Bár a csoportjukban nem lesz egyszerű dolguk a Sportiva Azoris Hotels (Azori-szigetek), az Elitzur Ramla (izraeli), valamint a spanyol Lointek Gernika Bizkaia és a görög PAS Giannina párharcának győztesével, céljuk, hogy tavalyi eredményüket felülmúlják.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com