Dósa és Szemes egymással vív a negyeddöntőben, biztos a magyar érem

Dósa Dániel és Szemes Gergő is bejutott a negyeddöntőbe férfi tőrben a tbiliszi vívó-világbajnokságon, és mivel egymással kerülnek össze, már biztos a magyar éremszerzés.Ebben a szakágban legutóbb a magyarok közül Kamuti Jenő végzett dobogós helyen vb-n, mégpedig 1973-ban, Göteborgban, ahol harmadik lett.

A 16 között előbb Dósa folytatta remeklését Alexander Massialas ellen. Továbbra is támadó szellemben, agresszívan vívott, ennek eredményeként komoly előnyre tett szert az egyéniben korábban olimpiai és vb-ezüstérmes amerikaival szemben.

Ellenfele ugyan felzárkózott két találatra, de ez nem törte meg Dósa lendületét, keményen megdolgozott minden tusért és végül négy találattal nyert.
A munka fele megvolt. A biztos magyar éremhez Szemesnek ugyanazon a páston Alexander Choupenitchet kellett legyőznie, aki az első fordulóban Mihályi Andort búcsúztatta.

Az első két tust a tokiói olimpián bronzérmes cseh vívó adta, utána viszont magára talált Szemes. Bátran és ami fontosabb, jól vívott, így csakhamar már négy tussal vezetett.

Türelemjáték kezdődött, mert Choupenitchnek támadnia kellett volna, de nem mert, Szemes pedig nem akart kapkodni. Egy darabig így ment a küzdelem a rendkívül izgatott magyar tábor előtt, a harmadik szakaszban azonban a magyar tőröző újabb tusokat adott, így a cseh riválisa a végére megtört.

Ezzel eldőlt, hogy 52 év elteltével ismét lesz magyar vb-érmes férfi tőr egyéniben.
Eredmények:

férfi tőr egyéni:

a 64 között:

Dósa Dániel-Jamie Cook (brit) 15-14

Szemes Gergő-Veljko Cuk (szerb) 15-3

Tóth Gergely-Andrea Nigosanti (argentin) 15-8

Alexander Choupenitch (cseh)-Mihályi Andor 15-5

a 32 között:

Dósa-Macujama Kjoszuke (japán) 15-12

Szemes-Carlos Llavador (spanyol) 15-13

Mohamed Hamza (egyiptomi)-Tóth 15-4

a 16 között:

Dósa-Alexander Massialas (amerikai) 15-11

Szemes-Choupenitch 15-7

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com