Dróth Zoltán: meglátjuk mi lesz a történet vége

Dróth Zoltán, a négyszeres magyar bajnok és ötszörös kupagyőztes Haladás VSE futsalcsapatának játékosa szerint a klub nehéz időszak elé néz, ha a továbbiakban sem javul a helyzete.A tabellavezető szombathelyiek 5-1-re kikaptak hétfőn este Veszprémben - ez volt szezonbeli második vereségük a bajnokságban, amely az alapszakasz hajrájához közeledik -, Dróth Zoltán csapatkapitány pedig a mérkőzés után az M4 Sportnak elárulta, hogy hét játékos is eligazolt a klubtól, és nagyrészt utánpótláskorú játékosokkal léptek pályára.

"Ha ez továbbra is így marad, akkor nagyon nehéz napok, hónapok elé nézünk. Reméljük, lesz változás a csapat életében, de elég vicces volt, hogy olyan játékosok voltak a pályán, akik már egy éve abbahagyták, vagy az utánpótlásból kellett szólni több olyan játékosnak, aki egyébként nem a felnőtt keret tagja. Nagyon nehéz a helyzet, és nagyon nehéz beszélni róla, mert eléggé megérintett engem az elmúlt időszakban. Úgy néz ki, tovább kell lépni mindenkinek, és meglátjuk mi lesz a történet vége" - mondta a 164-szeres válogatott támadó- A Haladás kapusa, Alasztics Marcell elárulta, hogy lassan négy hónapja küzdenek nehézségekkel, és csak néhány napot tudtak együtt készülni azzal a csapattal, amellyel most pályára léptek.

"Már a Bajnokok Ligájára is úgy mentünk ki október végén, hogy gondok voltak. Az már lassan négy hónapja volt, de még mindig bizakodóak vagyunk. Nyilván volt olyan csapattársam, aki megelégelte és távozott, nekik sok sikert. Mindenki máshogy éli meg ezt a helyzetet, én csak erőt és egészséget kívánok mindenkinek, hogy átvészelje a következő fél évet. Ha itt a Haladásban, az szuper, együtt csináljuk, de ha nem, bárhol máshol, akkor úgy is találkozunk majd, mivel ez a közeg a futsalban nagyon kicsi, mindenki ismer mindenkit, és mindenki jót akar a másiknak. Bárki is elhagyta a Halit, ugyanúgy a Hali családjába fog tartozni mindig is" - mondta a válogatott első számú hálóőre, majd hozzátette, hogy még több játékos kapott ajánlatot, de amíg van lehetőség a folytatásra, addig mindenki százszázalékot fog nyújtani, és küzdeni fognak a címerért.

A pénzügyi nehézségekkel küzdő szombathelyi klub korábban bejelentette, hogy három légiós és a szakmai stáb sem tért vissza Brazíliából a szombathelyiek első edzésére, amelyet Felipe Conde vezetőedző távollétében Sziffer András vezényelt. Emellett pedig négy válogatott játékos is távozott.

Pálmay Tamás szakágvezető elmondása szerint a Haladás azon dolgozik, hogy a csapat végig tudja játszani a 2024-2025-ös szezont, melyben jelenleg hat pont az előnyük a második helyen álló Kecskeméttel szemben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com