Dunaújvárosban rendezik a 210. örökrangadót

A labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában szombat este Dunaújvárosban rendezik a 210. fővárosi örökrangadót, azaz az MTK Budapest és a címvédő Ferencváros összecsapását.foci2Az eddigi 209 mérkőzésből 86-szor az FTC, 79-szer a kék-fehérek szurkolói örülhettek, 49 alkalommal pedig döntetlen született. Legutóbb áprilisban, a Groupama Arénában találkozott a két csapat, a vendégek Kanta József góljával szereztek vezetést, de a zöld-fehérek Gera Zoltán és Varga Roland találataival fordítottak. Az MTK végül Torghelle Sándor találatával egy ponttal távozott.

A két együttes azért játszik Dunaújvárosban, mert az MTK új stadionját csak október 13-án adják át. Érdekesség, hogy a magyar labdarúgás legkomolyabb hagyományokkal rendelkező rangadójának a két csapat aktuális otthona mellett a többi között a Megyeri úti stadion, a Népstadion, a Millenáris, illetve a kispesti Bozsik Stadion is otthont adott már, és az MTK legalább egyszer minden helyszínen győzni tudott.

Az elmúlt szezonban éppen csak bennmaradt, jelenleg azonban listavezető Vasas azt a Paksot látja vendégül, amely idegenben eddig egyetlen pontot gyűjtött. A világbajnoki selejtezők alatti szünetben a legutóbbi szezonban ezüstérmes Videoton kerete némiképpen átalakult, hiszen Fiola Attila és Varga József személyében egy 16-szoros és egy 31-szeres válogatott játékossal erősített a fehérvári klub, valamint megszerezte a szerb Marko Scepovicot is.

Távozott ugyanakkor a védelem közepéről Lang Ádám, aki a francia élvonalban szereplő Dijon FCO-hoz igazolt. Henning Berg együttese most a harmadik helyen álló, legutóbbi négy mérkőzését megnyerő Haladást fogadja.

A Debrecen új vezetőedzőjével, a portugál Leonel Pontes irányításával három mérkőzésen mindössze egy pontot gyűjtött, ráadásul legutóbb a Videoton vendégeként egy 5-1-es vereségbe szaladt bele. A hajdúságiak most saját közönségük előtt javíthatnak, azonban nem lesz könnyű dolguk, hiszen az öt mérkőzés óta veretlen, ezekből négyszer győztes Újpestet látják vendégül.

Az OTP Bank Liga, 8. forduló:
Videoton FC-Swietelsky Haladás, Felcsút 18.00, v.: Solymosi
Debreceni VSC-Újpest FC 18.00, v.: Bognár
Mezőkövesd Zsóry FC-Budapest Honvéd 18.00, v.: Iványi
Gyirmót FC-Diósgyőri VTK 18.00, v.: Andó-Szabó
Vasas-Paksi FC 18.00, v.: Vad II.
MTK Budapest-Ferencváros, Dunaújváros 20.30, v.: Karakó

A tabella:
1. Vasas 7 5 1 1 11- 5 16 pont
2. Ferencváros 7 4 2 1 14- 7 14
3. Swietelsky-Haladás 7 4 2 1 12- 7 14
4. Újpest FC 7 4 1 2 8- 5 13
5. Budapest Honvéd 7 3 2 2 9- 5 11
6. Videoton FC 7 3 1 3 14- 7 10
7. Debreceni VSC 7 2 2 3 9-11 8
8. Diósgyőri VTK 7 2 1 4 9-17 7
9. MTK Budapest 7 1 3 3 2- 5 6
10. Paksi FC 7 1 3 3 6-10 6
11. Mezőkövesd Zsóry FC 7 1 3 3 6-10 6
12. Gyirmót FC 7 - 3 4 3-14 3

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com