Dzsudzsák Balázs egyedüli rekorderként búcsúzik

Dzsudzsák Balázs nemcsak elbúcsúzik a magyar labdarúgó-válogatottól, hanem - Király Gábort megelőzve - 109. fellépésével egyedüli csúcstartóvá válik vasárnap a görögök elleni barátságos mérkőzésen.Marco Rossi szövetségi kapitány ígérete szerint a debreceni játékos kezdőként és csapatkapitányként öltheti magára utoljára a címeres mezt. A nemzeti együttes a csütörtöki, luxemburgi 2-2-es döntetlen után minden bizonnyal javítani szeretne, hogy szépen búcsúztassa a 35 éves futballistát és persze a 2022-es esztendőt. Amely remekül sikerült tekintve, hogy a Nemzetek Ligája élvonalában végig harcban volt a csapat a csoportgyőzelemért egy olyan négyesben, ahol az Európa-bajnok és végül első olaszokkal, az Eb-ezüstérmes angolokkal, valamint a németekkel kellett felvenni a versenyt.
    

Dzsudzsák válogatottbeli pályafutását tökéletes keretbe foglalja a görögök elleni összecsapás, mivel 2007 júniusában éppen a dél-európai ország vendégeként Eb-selejtezőn debütált. Szűk egy évvel később pedig az első gólját is a görögök ellen szerezte Budapesten, így a szép lezáráshoz csak egy gól hiányzik számára. Erre lesz is esélye, mivel az új csapatkapitány, Szoboszlai Dominik szerint a szabadrúgások és az esetleges 11-esek majd Dzsudzsákot illetik, aki eddig 21-szer volt eredményes a válogatottban.
    

Az olasz szakvezető számára viszont vélhetően fontosabb, hogy megtalálja a megfelelő megoldást a középcsatár posztjára. Szalai Ádám visszavonulása után Ádám Martin kezdett Luxemburgban, de Rossi szerint nincs olyan fizikális állapotban, hogy végigjátsszon egy összecsapást, a helyére csereként beállt Németh András 20 esztendősen góllal mutatkozott be a válogatottban. A görög csapat nagyobb játékerőt képvisel a luxemburginál, így ez még jobb és hasznosabb teszt lesz a csatárok számára.
    

Amiben javulni kell a luxemburgi meccshez képest a jó eredmény eléréséhez, az a nagyobb koncentráció és pontosság, ugyanis az eladott labdák nemcsak komoly lehetőségeket teremtettek az ellenfélnek, hanem gólt is eredményeztek. A magyar-görög barátságos mérkőzés vasárnap 20.15-kor az olasz Daniele Chiffi sípjelére kezdődik a Puskás Arénában. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com