Eb-rendezéssel ünnepli fennállása harmincadik évfordulóját a Magyar Sumo Szakszövetség
Májusban felnőtt, U21-es és U23-as Európa-bajnokság megrendezésével ünnepli fennállása harmincadik évfordulóját a Magyar Sumo Szakszövetség.
A szervezet elnöke, Ancsin László szerint rendkívül erős kontinensviadalra számíthat a közönség, a szigetszentmiklósi eseménynek köszönhetően pedig nagyobb figyelem irányulhat a sportágra.
"A hazai indulók számára kiemelten fontos ez a kontinensbajnokság, hiszen a magyar szumó az elmúlt években komoly sikereket ért el az Eb-ken. Most pedig itthon, a saját közönség előtt lehet bizonyítani. Immár harminc éve törekszik a sportágunk arra, hogy minél többen megismerjék a szumót. A szövetség reményei szerint a jubileumi év és az Eb tovább növeli majd a sport iránti érdeklődést Magyarországon" - mondta a nemrég Leyrer Richárd-díjjal kitüntetett sportvezető, majd hozzátette, hogy a válogatott összetétele három válogatóverseny alapján március végén válik véglegessé.
A szumó Eb-re május 23. és 25. között kerül sor.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások