Eb-selejtezők - A magyar csoport teljes menetrendje

A tízfordulós Európa-bajnoki selejtezősorozat második és harmadik mérkőzése előtt áll a magyar labdarúgó-válogatott, mely az új, egyben ideiglenes kapitány, Dárdai Pál irányításával lép pályára szombaton Romániában és kedden, a Feröer-szigeteken.

fociA kvalifikációnak Pintér Attilával kezdett neki a nemzeti csapat, ám a tavaly decemberben kinevezett szakvezetővel szeptemberben vereséggel (1-2) nyitott hazai pályán, Észak-Írország ellen. A kudarccal a magyarok lépéshátrányba kerültek a továbbjutásért folyó harcban, Pintértől pedig elköszönt a hazai szövetség (MLSZ).

Ilyen előzmények után kérte fel az MLSZ szövetségi kapitánynak Dárdai Pált, aki berlini munkája miatt csak az év végéig, azaz négy mérkőzésre, köztük a románok, a feröeriek és a finnek elleni Eb-selejtezőre vállalta az irányítást.

Az Eb-selejtezők F csoportjában Magyarország az északírek, a románok, a feröeriek és a finnek mellett a világbajnoki nyolcaddöntős görögökkel szerepel együtt. A hatosból az első kettő jut ki a 2016-os franciaországi kontinensviadalra. A harmadik helyezett szintén egyenesen kijut az Eb-re, ha az összes többi csoport harmadikjánál jobb lesz a mérlege, ha nem, akkor pedig pótselejtezőt játszhat majd a Eb-szereplésért.

A szombati, bukaresti találkozó 18.00 órakor kezdődik, a mérkőzést a skót William Collum vezeti majd.
F csoport:
----------
állás:
1. Finnország 1 3-1 3 pont
2. Észak-Írország 1 2-1 3
3. Románia 1 1-0 3
4. MAGYARORSZÁG 1 1-2 0
5. Görögország 1 0-1 0
6. Feröer-szigetek 1 1-3 0
korábban:
1. forduló (szeptember 7.):
MAGYARORSZÁG - Észak-Írország 1-2 (0-0)
Feröer-szigetek - Finnország 1-3 (1-0)
Görögország-Románia 0-1 (0-1)
további program:
2. forduló, szombat:
Románia-MAGYARORSZÁG, Bukarest 18.00
Finnország-Görögország, Helsinki 20.45
Észak-Írország - Feröer-szigetek, Belfast 20.45
3. forduló, kedd:
Feröer-szigetek - MAGYARORSZÁG, Tórshavn 20.45
Finnország-Románia, Helsinki 20.45
Görögország - Észak-Írország, Athén 20.45
4. forduló, november 14.:
MAGYARORSZÁG-Finnország 20.45
Görögország - Feröer-szigetek 20.45
Románia - Észak-Írország 20.45
5. forduló, 2015. március 29.:
Észak-Írország - Finnország 18.00
Románia - Feröer-szigetek 18.00
MAGYARORSZÁG-Görögország 20.45
6. forduló, 2015. június 13.:
Finnország-MAGYARORSZÁG 18.00
Feröer-szigetek - Görögország 20.45
Észak-Írország - Románia 20.45
7. forduló, 2015. szeptember 4.:
MAGYARORSZÁG-Románia 20.45
Feröer-szigetek - Észak-Írország 20.45
Görögország-Finnország 20.45
8. forduló, 2015. szeptember 7.:
Észak-Írország - MAGYARORSZÁG 20.45
Finnország - Feröer-szigetek 20.45
Románia-Görögország 20.45
9. forduló, 2015. október 8.:
MAGYARORSZÁG - Feröer-szigetek 20.45
Észak-Írország - Görögország 20.45
Románia-Finnország 20.45
10. forduló, 2015. október 11.:
Görögország-MAGYARORSZÁG 18.00
Feröer-szigetek - Románia 18.00
Finnország - Észak-Írország 18.00

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com