Eduarda Amorim az évtized női kézilabdázója

Eduarda Amorimot, a Győri Audi ETO KC brazil klasszisát választották az elmúlt évtized legjobb női kézilabdázójának, illetve védekezőjének a Handball-Planet kézilabdás szakportál szavazásán.A győri klub honlapjának beszámolója szerint az edzőkből, egykori legendás játékosokból és szakújságírókból összeálló zsűri minden poszton három jelölt közül szavazhatta meg a számára legjobbat, emellett a szurkolók is leadhatták voksaikat.

    
A honlap szerint az elmúlt tíz év legjobbjáról döntő voksoláson Amorim, valamint a korábban szintén Győrben játszó norvég Heidi Löke között 49-49-es döntetlen alakult ki, így a szurkolók által leadott voksok száma döntött a brazil játékos javára (2800-1874). A védekezők különversenyében a balátlövő világklasszis magasan a legtöbb szavazatot nyerte el a zsűritől, valamint a közönségszavazatok 80 százalékát is ő kapta.
    

Érdekesség, hogy a nyolcfős álomcsapatból Amorim mellett öt játékos is játszott Győrben: a kapus Katrin Lunde 2010 és 2015, a jobbszélső Jovanka Radicevic 2011 és 2013, a jobbátlövő Nora Mörk 2016 és 2019, az irányító Nycke Groot 2015 és 2019, a beálló Heidi Löke pedig 2011 és 2017 között erősítette a magyar csapatot. A 34 éves Amorim az elmúlt tíz esztendőben ötször nyerte meg a Bajnokok Ligáját a Győrrel, míg a brazil válogatottat 2013-ban első nem európai csapatként a világbajnoki címig vezette.


    Az évtized álomcsapata:
Kapus: Katrin Lunde (norvég, Vipers)
Jobbszélső: Jovanka Radicevic (montenegrói, Buducnost)
Jobbátlövő: Nora Mörk (norvég, Vipers)
Irányító: Nycke Groot (holland, Odense)
Balátlövő: Cristina Neagu (román, CSM Bukarest)
Balszélső Camilla Herrem (norvég, Sola)
Beálló: Heidi Löke (norvég, Vipers)
Védekező: EDUARDA AMORIM (brazil, Győri Audi ETO KC)


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

http://ujhazak.com